El ne hajoljatok Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedvén kárt ne okozzon. (Zsidó 12:15)
Én zsörtölődős tudok lenni, szívesen odamondogatom otthon mindazt a rosszat, amit észreveszek. Még ha szálka méretű is, de úton-útfélen belebotlok a rosszba. Sokszor összehúzott szemöldökkel megfürdök a panaszokban. Mintha a hétköznapok teremnének bennünk valamilyen rettenetes gyökeret, amely először láthatatlan, aztán egyre erősebb és valósabb szagot és ízt áraszt. Ami ott, az áldás helyén megkeseríti az életünket. A kegyelemtől ilyenkor nem elszakadunk, hanem elhajlunk. Kezeket érzek a torkomon, fojtogatnak. Nincs levegőm. Beakadtam a hínárokba és húznak lefele az indák, és lassan elmerülök.
Egy csepp tintát rácsöppentek egy itatós papír közepére, és nem sokára egy hatalmas folt lesz belőle. Megkeseredek, savanyú leszek, és mintha egyedül nem lenne kiút. A gonosz alattomos módon alulról rontja le azt, ami szép. Észre sem vesszük és már csak a rosszat látja a szemünk. (Fekete Ágnes)
Egy csepp tintát rácsöppentek egy itatós papír közepére, és nem sokára egy hatalmas folt lesz belőle. Megkeseredek, savanyú leszek, és mintha egyedül nem lenne kiút. A gonosz alattomos módon alulról rontja le azt, ami szép. Észre sem vesszük és már csak a rosszat látja a szemünk. (Fekete Ágnes)
A nap gondolata:
Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek sem bírták megroppantani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése