2011-09-25

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. (Róma 8:28)

Azt találod, hogy a betegség a legsúlyosabb csapás, amit az Isten az emberre mérhet? Egy betegség az élet legritkább ajándékát hozhatja, a második születést. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is. A betegség alatt szelídebbek, szerényebbek, alázatosabbak leszünk és lekopnak rólunk a világ hiúságai. Elvonul előttünk múltunk, rájövünk tévedéseinkre és így, lassan, talán először életünkben, egy őszinte önmagunkba tekintéssel elérkezünk valódi énünkhöz.
A megpróbáltatások órái alatt megint magukra találunk, felépítjük újra és sokkal jobban életünket. Egy tüdővészes orvosnövendék szanatóriumba került, míg csendesen fekszik, arról ábrándozik, hogy egy hatalmas kórházat létesít, ahol ő majd sok megértéssel kezeli betegeit. Egy másik fiatalember a kórházi ágyon jön rá, hogy neki papi hivatása van. Hát tényleg olyan nagy csapás a betegség? Az Isten mindig csak javunkat akarja. Hiszed ezt?

A nap gondolata:

Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd. Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít utunkról. Újra lépünk. Hallgat... Miért nem siet? (Mellette óra nem ketyeg.) Sakk! - mondja. Újra próbálkozunk. Nem adjuk föl. Már senki sincs körülöttünk. - Sakk! - hangzik hangtalan. - Nem! - csattan bensőnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. Ezt már nem mondja. Győzött. S ekkor felismerjük, hogy ő nem ellenség. Úgy győzött, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk. Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem... Szeme sem rebben, amikor feketére lépek. Bábuim közben egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg ő az "ellenfelem", csak győzhetek. Lépek. Lép... Sakkjáték az életünk. (Mácz István)