Keresés ebben a blogban

2012. március 15., csütörtök

2012-03-15

Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. (Márk 8:35)
Miért nem érzünk nagyobb beteljesedést? Rengeteg ember teszi fel ezt a kérdést önmagának. Nem vagyunk boldogok, nem vagyunk elégedettek – valójában nyomorultak vagyunk.

Miért? A szociológus John Brueggemann a „Gazdag, szabad és nyomorult” c. könyvében megosztott egy történetet, ami nagyszerűen illusztrálja, hogy miért. A Mount Everest megmászása az egyik olyan kihívás, amely inspirálja az embereket, hogy valami nagy dolgot vigyenek végbe. Egy csomó ember megpróbálta, bár közel tíz százalékuk belepusztult a kalandba. A csapatok sokan most is a hegyi ösvényen vannak. Az emberek még mindig meg akarják mászni a csúcsot – noha ennek semmi valódi társadalmi értéke.

Egy néhány évvel korábban az egyik hegymászó, David Sharp, komoly bajba került a hegyen. Nyilvánvaló szüksége 40 hegymászónak jutott tudomására azon a napon, mégis magára hagyták. Meghalt a Mount Everesten, mert nem volt egyetlen hegymászó sem, aki a személyes célját félretette volna, hogy segítsen rajta.

Pontosan ez az. Hajtjuk magunkat, hogy többet szerezzünk, hogy többek legyünk, hogy többet tegyünk, így aztán elveszítjük a látásunkat, hogy mi a valóban fontos. Isten azonban nem erre teremtett, nem így „huzalozott” minket. Az élet nem arról szól, hogy mit alkotsz, mit tudsz, mit teszel. Az élet mindenek felett a szeretetről szól – Isten szeretetéről és egymás szeretetéről.

Jézus azt mondja a Márk 8:356-ben: „Csak a ki feladja az életét értem és az evangéliumért, az fogja valaha is megtudni, mit jelent igazán élni.” (TLB fordítás) Isten úgy alkotott, hogy sosem leszel boldog, hacsak nem adod az életed az ő munkájára. Valami sokkal többre lettél teremtve, mint önmagad. A Biblia úgy nevezi ezt, hogy ez a te küldetésed az életben. Ennek a jelentősége nem a státuszból, fizetésből, nemi hovatartozásból ered. A szolgálatból jön. Csak ha feladod az életed, akkor érezheted meg, hogy az életed fontos, jelentőségteljes.
(Forrás: Napi remény)
A nap gondolata:
Ha valaki magamagát keresi, megszűnt szeretni. (Kempis Tamás)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése