Keresés ebben a blogban

2012. március 17., szombat

2012-03-17

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Példabeszédek 22:6)
A következő sorokat olvastam a közelmúltban:
Brenda Armes-nak, egy észak-karolinai étterem tulajdonosának elege lett abból, hogy sok szülő nem szól rá az ebéd közben randalírozó, hangoskodó gyerekére, a gyerektelen vendégek pedig azért panaszkodtak, mert csendben és nyugalomban szeretnének étkezni. A tulajdonos úgy oldotta meg a kérdést, hogy az étterem ajtajára ezt írta ki: „Az üvöltő gyerekeket nem tűrjük.”
„A zajongó gyereket és szüleit nem rúgjuk ki az étteremből, de egy alkalmazott megkéri a szülőket, hogy vigyék ki és ott nyugtassák le a hisztiző kölyköket. Ez a megoldás úgy tűnik, működik, a forgalom fellendült, és több vendég tért be, mint amennyi elment a szabályozás miatt. Olyan embereket vonzunk így be, akik tudják, hogy biztosan nem kell egy asztalnál ülniük egy rakás sikító gyerekkel ”- nyilatkozta a tulajdonos.
Volt, akinek nagyon tetszett ez a megoldás és örül neki, hogy nem zavarják visítozó gyerekek az ebédje elfogyasztásában. Nemtetszését fejezte ki viszont egy kétgyerekes anyuka, aki nem értett egyet az étterem politikájával.
A „Gyereket behozni tilos!” mozgalom Amerikában egyre terjed: egyre több étterem nemkívánatos vendégeinek listájára kerülnek fel a gyerekek. Éttermek mellett van olyan szálloda, utazási iroda, légitársaság, üzlethálózat és mozi is, aki nem tűri vendégei között a gyerekeket. A dolognak az Europe1 szakértője szerint szociológiai okai vannak: az Államokban minden ötödik nő azt vallja, nem szeretne gyereket, és egyre több a gyermektelen pár, az ő igényeiket szeretnék kielégíteni – és ezzel magukhoz vonzani – a kereskedelmi intézmények.
Számomra több tanulsága is van ennek az írásnak. Az egyik, hogy nemcsak Amerikában, de szerte a világon, így nálunk is sok szülő egyáltalán nem neveli a gyermekét. Aztán majd csodálkozik rajta, hogy kire ütött ez a gyerek?! Egy másik tanulság, hogy mennyire önző világban élünk. Kevés a szeretetteljes hozzáállás, melyben elhordozzuk a másik gyengeségeit, akkor is, ha gyerekről van szó…
A nap gondolata:
 A szeretet nem az élet egyik alkotó része, a szeretet az élet maga.  (H.Kutter)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése