Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. (Máté 22:37-38)
Érdemes tisztáznom, hogy Istent önmagáért szeretem-e vagy az ajándékaiért? Kitartok-e az Úr mellett életem nehézségeiben is, vagy csak az áldások idején? Netán azt mondom, hogy engem így az Isten ne szeressen. Hallottam már embert így kifakadni nyomorúságok közepette. Pedig csak arról van szó, hogy az Úr őt lelki mélységeiben is szerette és szereti, ő viszont csak a jót kérve és várva akart kitartani az Úr mellett. Furcsa egy gondolkodás ez. A jó dolgok, az áldások kellenek, a nehézségek már nem? És ezzel együtt az Úrra sincs szükségünk? Szerintem érezzük ennek a gondolkodásnak a deficitességét. Szeresd az Urat önmagáért! Hidd el, hogy Ő nem téved, nem ejt hibát akkor sem, ha időnként nem érted, hogy mi miért történik veled. Bízz Benne és szeresd! Ne az ajándékaiért, hanem önmagáért!
A nap gondolata:
A szeretetet gyakrabban szoktuk dicsérni, mint gyakorolni. (Fosdick)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése