Keresés ebben a blogban

2012. október 30., kedd

2012-10-30

Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.
Akkor engedett neki. (Máté 3:15)

Keresztelő János engedett Jézusnak. Úgy cselekedett, ahogy kérte. Bár később
voltak pillanatai, amikor nem értette, miért így kellett eljönnie a
Messiásnak, és kétkedően küldte el követeit Jézushoz: Te vagy-e az eljövendő
vagy mást várjunk? (Lk 7.19) De később meglátta, hogy engedni Jézusnak a
legjobb dolog volt, amit tehetett. Ez juttatta el őt magát is szolgálata
csúcsára, betöltve küldetését. Bennünk is megjelenhet a kétely, hiszen nem
ez az általános a mai világban. De Isten segít, támogat és biztat, hogy
megtegyük ezt a meghatározó lépést életünkben! E mai napon gondolkodjunk el
az elengedés csodáján, amit Isten akar nekünk ajándékozni. Arra kér, bízzuk
rá életünket, mert a legjobb kezekben lesz az. Így tudunk majd másokat is
erre biztatni, hogy minél több ember, család és higgyük, népünk is
megláthatja, beláthatja, hogy abban van az igazi erőforrás, amikor Istennek
adja szívét az ember. Ott nyílnak ki a lehetőségek, ekkor áradhat reánk
áldás, így nyerhetjük vissza békességünket. Isten adja, hogy így történjen
ez velünk is! (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:

Aki engedelmesen lépést tart Istennel, az korának testies irányzatai közt is
meg tud állani. (Kroeker)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése