Keresés ebben a blogban

2012. december 31., hétfő

2012-12-31

Eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. (János 4.23)
3. Sok ima, kevés Ige = rajongó élet. Ez az előző fordítottja. Amikor valaki szokott imádkozni, de hiányzik, vagy elenyésző az Ige jelenléte. Régen elterjedtek voltak az imádságos könyvek. Volt, aki csak azt forgatta. Beszélgetett Istennel tanult imádságok segítségével, aztán időnként a saját szavaival, néha felszínesen, néha jobban elmélyedve. Itt jelen van a Lélek, van kapcsolat Istennel, de nincs medre az Isten imádásának. Ez a rajongó élet. Az ilyen ember mondogatja előszeretettel, hogy egy Istent imádunk, nem? Mindegy is, hogyan imádkozunk, ahogy itt az asszony mondja: mi a hegyen, ti meg Jeruzsálemben imádjátok Istent. Nem mindegy? Aztán a másik hasonló: otthon is imádkozhatok, minek menjek a templomba? Tehát ez az asszony is imádkozhatott, elrebeghette Istennek a panaszait, az emberekkel kapcsolatosan, akik bántják (többnyire ez lehetett a baja, lásd a kúthoz menetelt), de hiányzott az igazság: Jézus szemébe mondja, hogy 5 férjed is volt, és a mostani nem férjed. Az asszony számára itt fordul meg a kocka: elfelejtette az isteni igazságot odatenni imái mellé. Rendezetlen életét nem nézte meg az Ige tükrében. Vannak sokan, akik imádkoznak, időnként igazán lelkesen és sokat, ezek közé tartoznak azok is, akik miért?-jeikkel ostromolják az eget, rengeteg kérdésük van Isten felé, de nem hallgatják meg az Igét, Isten véleményére nem kíváncsiak. A sok imával, de kevés igével élő ember életére jellemző, hogy imádságnak tekinti minden felekezet imádságát válogatás nélkül (akár még szentekhez is imádkozik, vagy ha kedve tartja, meditál), mindegy, megmagyarázza, ő csak Istent keresi, de mivel hiányzik az igazság a dolgok felől, torzul az istenképe az illetőnek. Istent sem annak tartja már, aki az Igében kijelenti magát. Rajongásával saját magának kovácsol egy helytelen istenképet. Izrael esett bele ugyanebbe, amikor bálványokat imádott és nem értette sokszor a prófétákat, hogy miért ostorozzák őket, közben pedig az egy, élő, igaz Istentől kerültek egyre messzebb. Imáid mellé ragassz Igét! Tedd mellé az igazságot, ami segít tükörbe nézni, megláttatja bűneidet, zsákutcákra hívja fel a figyelmet abban Isten, medret ad ezzel az Úr a maga igaz imádatára… (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
Az imádság olyan hatalom, mely által a lehetetlen lehetséges lesz. (Kelly)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése