Nagyobb boldogság adni, mint kapni. (ApCsel 20:35)
Adni és kapni - életünk része. Ilyenkor mindkettő örömmel tölt el. De van,
aki nem tud adni azoknak sem, akiket nagyon szeret. Aki viszont tud,
másoknak is örömöt szerezhet. Erről szól a következő történet:
Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk
karácsony napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót és egy férfi lépett be
óriási élelmiszeres csomaggal. Nem hittünk a szemünknek.
- Ki maga és honnan jött? - csodálkozott apám.
- Egy barátjuk küldött - válaszolta az idegen -, aki tudja, hogy
nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött
engem. Áldott ünnepeket!
- Nem, ezt nem fogadhatjuk el - szabódott apám.
- Pedig kénytelenek - felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és
behúzta maga mögött az ajtót.
Ez az élmény maradandó hatást gyakorolt az életemre. Megfogadtam, hogy
egyszer majd én is viszem annyira anyagilag, hogy másoknak ugyanígy
segíthessek. Tizennyolc éves koromra kialakítottam a magam karácsonyi
rituáléját. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy
egyszerűen bevásárolok egy vagy két család számára elegendő élelmiszert,
azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket és találomra
becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben
leírtam gyerekkori élményemet.
Számomra ez az évente ismétlődő szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden
pénznél, amit valaha kerestem.
Szerezhetünk valakinek ily módon nagy örömet? Ha igen, éljünk a
lehetőséggel...
A nap gondolata:
Isten szeretetének a lelke nem kerítheti hatalmába az embert mindaddig, míg
belőle nem áradhat tovább másokra is. (Fosdick)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése