Keresés ebben a blogban

2014. február 26., szerda

2014-02-26

Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (János 15:3)
Ne becsüljük le Isten Igéjének olvasását, hallgatását! Az az idő, amit ezzel töltünk, nem hiábavaló. Lehet, hogy tartósan nem marad meg bennünk, de folyamatosan tisztít. Az is igaz azonban, hogy vannak Igék, melyek viszont tartósan megmaradnak bennünk. Különleges munkája az az Istennek, ha ilyenről tudunk beszámolni. Amikor emlékszünk még a dátumra is, hogy mikor, milyen Ige, vagy annak milyen üzenete hangzott és maradt bennünk azóta is. Hallottam már embereket így nyilatkozni, de én is be tudnék számolni ilyenről saját életemben… 
Ha tovább olvassuk Jézus szavait, akkor azzal szembesülünk, hogy azt mondja Jézus a tanítványoknak: Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Mi szőlővesszők vagyunk. Nem a Gazda, nem a szőlőtő. Tegyük helyre önmagunkat. Engedjük, hogy Isten a helyünkre tegyen bennünket. Se többet, se kevesebbet nem érdemes gondolni önmagunkról. Elégedj meg azzal, hogy szőlővessző vagy és teremj!
A nap gondolata:
 Az evangéliumnak azért van sokak előtt a legcsekélyebb tekintélye, mert azt munkálja, hogy az elsők utolsók legyenek, és az utolsók elsők. (Luther)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése