2015-08-22

Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként. (ApCsel 5:41-42) Szenvedni nem szeretünk. Alapjában véve senki nem kíván szenvedést önmagának. Igaz, nincs emberi élet szenvedés nélkül. S Krisztus tanítványának lenni sem lehet szenvedés nélkül. Téved, aki azt hiszi, hogy Jézus követése egy kényelmes élet. Nem, nem arról szól ez, hogy minden sikerül és semmi baj nem fog érni. Mai Igénk is azt mondja, hogy az apostolok szenvedtek Jézus nevéért. S hogy fogadták? Örömmel. Gondold végig: mikor szenvedtél Jézus nevéért? Ha még soha, akkor nem sikerült Őt jól képviselned embertársaid előtt. Beszólás, megvető pillantás, legyintés: ezek minimum várják azokat, akik Krisztus tanítványai. Olykor ettől keményebb dolgok is. Mit tehetsz? Légy felkészült és fogadd el, hogy Krisztusért gyalázatot is el kell szenvedni. Vállalod vagy megfutamodsz? Így is követője maradsz, vagy inkább a háttérbe helyezed Jézust? Jézus elég világosan tanít erről: Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek. Vállaljuk Jézusért? Örömmel? A nap gondolata: Az evangélium szenvedések nélkül csak a mennyben van otthon, szenvedés evangélium nélkül itt lenn a legsúlyosabb gyötrelem, de szenvedni az evangéliummal a szívünkben csak a hazafelé vezető úton lehet. (Kálvin János)