2015-09-03

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. (Zsoltárok 32:8) A közelmúltban egy nehéz döntés előtt álltam. Rágódtam rajta, hogy mit válasszak. Istenhez fohászkodtam, s kértem, hogy mutasson utat. Akkor talált meg engem ez az Ige. Meg is nyugodtam. Nincs miért idegeskedni, aggódni, nyugtalankodni, mert az Úr megmutatja a helyes utat, tanácsot ad, szemmel tart. A magam útján járok. Sokan tartják ezt önmagukról. Isten gyermekeinek nem ez a feladata. Mi nem a magunk útját járjuk, hanem arra szeretnénk menni, amerre az Úr mutatja. Akkor lesz lelki békénk egy-egy nehezen járható úton is, ha azért járunk rajta, mert Urunk mutatta meg. Ehhez azonban az Úrral való szoros kapcsolatra van szükségünk. Igeolvasás, elmélkedés, imádkozás. S van még egy fontos, nélkülözhetetlen mozzanat: az engedelmesség. Ha ez nincs meg bennünk, akkor az előbbiek hiábavalóak. Ha a megértett Igét nem valósítjuk meg, vagyis nem engedelmeskedünk az Úr útmutatásának, akkor hiábavalóvá lesz kegyességünk, becsapjuk önmagunkat. Mert Istent nem lehet. Sohasem. Engedd, hogy utat mutasson, hogy tanácsot adjon és tedd is meg azt, amit kér tőled… A nap gondolata: Gyakran panaszkodsz, hogy nem találsz meghallgatásra. Ne cseréld össze a szerepeket. Azt követeled Istentől, hogy: tegye meg a te akaratodat, valósítsa meg a te tervedet, legyen a te szolgálatodra. Imádkozni ennek éppen az ellenkezője... Imádkozni annyi, mint: akaratodat fokozatosan átengedni Isten akaratának, hogy az működjék benned, hagyni, hogy a te szereteted helyébe Isten szeretete áramoljék, megvalósítani közreműködéseddel az emberek között az Atya tervét és mindenható Szeretetét. (M. Quoist)