2015-12-07

„De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, megpróbáltalak a nyomorúság kohójában." (Ézs 48,10) Ha ránézel a kezeden, a nyakadban lévő ékszerekre, szépen megmunkált nemesfémet látsz. Ez azonban már egy hosszadalmas folyamatnak az eredménye. A folyamat kezdetén az anyag nem más, mint amorf nyersanyag, melyet – ha nincs hozzá szakértelmünk -, hiába arany- vagy ezüströgöt forgatnánk a kezünkben, sok értéktelen kaviccsal együtt eldobnánk, értéktelen semminek látnánk. Ahhoz, hogy szép, míves ékszer legyen belőle, a nyers fémet először is meg kell tisztítani. Aztán meghatározott hőfokon, forróságban meg kell olvasztani. Aztán következik az ötvös szakértelme, hogy finom darabokat formáljon belőle. Az Isten kezében mi is ilyen durva és értéktelennek tűnő nyersanyagok vagyunk. Amikor azonban kezébe vesz a mennyei ötvös, elsőként alapos tisztításon kell átesnünk, hogy a ránk rakódott felesleges szennyeződésekből előbukkanjon teremtett fényünk és értékünk. Cicoma és festett mosoly, beképzelt közöny vagy arctalan törtetés - mind szenny rajtunk csupán. Aztán a piszoktól megtisztítva következhet a formálás, ami legtöbb esetben valóban a nyomorúság kohója. Kemény szívünknek nem akármilyen izzásra van szüksége ahhoz, hogy végre formálható, alakítható legyen. Ahhoz, hogy a fejünk köré képzeletben rajzolt glóriák, vagy a lelkünket fogva tartó béklyók leolvadjanak, próbák és veszteségek izzása is szükséges. Hogy megtapasztaljuk: itt is ugyanazon mennyei ötvös keze tart, ki életre hívott. Munkál, csiszol folyamatosan, igazi értékké formál, keze munkájának nyomát viseled. Bízz hozzáértésében, tudja, mire van szükséged, hogy megpróbált érték lehess! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A mi kereszténységünknek egy nagy hibája van: az, hogy rajtunk van, ahelyett, hogy bennünk lenne.