2016-08-13

„Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét." (1Mózes 12,7-8) Ábrahám vándorlásában az újra meg újra visszatérő oltárépítések, szövetségkötések, az isteni megjelenések annak bizonyosságai, hogy az Úr nem csak elhívta, de kísérte, végig vezette, óvta, vigyázta lépteit. Több száz kilométeres útszakaszok jelennek meg előttünk néhány vers rövidségébe belesűrítve. Ábrahám és háza népe, jószágokkal, szolgálókkal, gyermekekkel, sátrakkal, az akkori viszonyokat alapul véve bizonyára nem kalandok és problémák nélkül tették meg a leírt távolságokat. Ezekből a történésekből mégis alig olvasunk valamit, ellenben az oltárépítés eseményei rendre megemlítésre kerülnek. Az oltár azt a pontot jelöli, ahol Isten szólt, Ábrahám pedig hitben válaszolt. Ezek az oltárok, az Úrral való találkozások helyszínei annak egyértelmű bizonyosságai, hogy ez az elhívó Úr nem csak útnak indít, s aztán azt mondja: innentől már boldogulj magad –, hanem jelenlétével végig kísér. Mint egy szülő, aki első alkalommal tanítja úszni gyermekét: nem csak „beledobja" a gyermeket a két méteres vízbe, de óvja minden pillanatát az ismeretlen közegben, figyelemmel kíséri minden mozdulatát. A közelmúltban részt vettem egy csoportos, külföldi, szervezett túrán, ahol ráadásul a hegyen elég szép kis viharba keveredtünk. A legfélelmetesebb mégsem ez volt, hanem az, hogy a túravezetőnk finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán: soha nem ment előttünk, a közelünkben sem láttuk. Szakadó esőben, bizonytalankodva néztünk egész nap egymásra, minden útelágazásnál: vajon merre induljunk, haladjunk. Nem volt kitől segítséget kérnünk. És eszembe jutott közben Ábrahám vándorlásából az oltárépítés vissza-visszatérő momentuma. Hogy az Úr nemcsak elhívta, elindította Ábrahámot, hanem végig jelen volt, megszólítható volt, elérhető volt. Hányszor félünk az Úr szavára indulni! Amikor hangzik a „kövess engem!" elhívása, jönnek a „de…" és „ha…", illetve „majd…" szavakkal kezdődő magyarázkodó mondataink. Pedig nekünk is elég lenne oltártól oltárig tervezni, és elhinni, hogy minden mérföldkőnél megtalálható, segítségül hívható lesz az Úr neve! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A szent szám tudomány ez: Hinni! A hitnek mind a négy számtani alapműveletét meg kell tanulni. Először összeadni, vagyis minden bajhoz és nehézséghez hozzászámítani a Mindenható Istent. Azután kivonni. Minden aggodalmaskodásból leszámítani a holnapi napot, mert meg van írva, hogy az gondot visel magáról. Harmadszor szorozni, mert a hívőnek nagy családja számára csak öt kenyere és két hala van, de az imádkozó hittel megszorozza, az eredménye ez: mindnyájan megelégednek. Végül osztani is meg kell tanulni. Ha a hívő mindent, ami őt az életben éri, az egy szükséges dologgal oszt el, mindig az jön ki, hogy minden javára szolgál.