Keresés ebben a blogban

2017. június 8., csütörtök

2017-06-08

„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk."(Zsoltárok 68:20)
         A bajban, a tehetetlenség mélységében könnyebb Isten ellen fordulni, mint Őt dicsérni. Erre csak azok képesek, akiknek hite elég mélyen gyökerezik már az Úrban. Akinek még nem elég erős a hite, az könnyen Isten ellen fordul, de akié erős, az ragaszkodik az Úrhoz akkor is, ha nem mindig érti, hogy mi miért is történt vele.
         Dávid hálás az Úrnak. Azt a tényt állapítja meg, hogy „Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk." Napról napra élünk – mondják olykor a nagyon nehéz körülmények között az életüket tengetők. Igazából nemcsak ők, hanem mindnyájan napról napra élünk. S amikor azt hisszük, hogy nem így van, és kezdenénk elbizakodni, akkor érkezik egy figyelmeztetés. Olykor egészen megdöbbentő ennek nagysága. Ilyen nem mindennapi figyelmeztetés, mély együtt érzést, szomorúságot kiváltó esemény volt a közelmúltban a veronai buszbaleset. A sítáborból hazainduló gimnazisták buszbalesete, melyben 16 személy veszítette életét.
         Megrázott bennünket az az eset? Ahogy tapasztaltam, meg. Kit kissé, kit nagyon, de megrázott, megviselt, elgondolkodtatott. Valahol azzal szembesültünk, hogy ez bárkivel előfordulhat, hogy elindul valahonnan, de már nem ér haza. Pedig várják. Hazavárják. Örömmel, aggódással. Az eset kapcsán egy pszichológus a következőket mondta: „Megrendült a hit abban, hogy életünk a saját kezünkben van." Az jutott eszembe az előbbi mondatot hallgatva, hogy a hitben élők mindent másképp látnak. A hívő ember ugyanis soha nem azt látja, hogy életem a kezemben van. Mi, az Úr gyermekei azt látjuk, hogy életünk Isten kezében van
Mindenki téved, aki mást gondol.

A nap gondolata:

Ha az ember kilátásai nullára csökkentek, akkor igazán értékel mindent, ami még megmaradt. (Stephen Hawking)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése