2017-06-16

Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott…(Zsoltárok 34:5) Dávid imádkozó ember volt. Rendszeresen dicsérte és kereste az Urat. A nyomorúságaival is az Urat kereste és örömeiben is. Vizsgáljuk meg imaéletünket, és ha úgy látjuk, hogy van rajta mit javítani, határozzuk el, hogy több időt szánunk az Úrral való közösség megélésére. Egy áhítatban olvastam a következőket: Jézus a nagy döntések előtt félrevonult imádkozni. Egész éjszakákat Istennel töltött, hogy megértse az Atya akaratát, meglássa, merre kell továbbmennie. Szoktad-e életed döntései előtt Istent kérdezni? Szánsz elég időt akaratának megismerésére, vagy megelégedsz odavetett röpke kérdésekkel? Tanulj Jézustól! A közelmúltban ezt a néhány sort kitettem a Facebook-oldalamra és valaki odaírta, hogy sajnos nem. Én pedig válaszként annyit írtam, hogy ezen lehet változtatni. S valóban az a kérdés, hogy mennyire szánunk időt az imádságos félrevonulásokra? Döntéseink megimádkozott döntések-e? Vagy megyünk a saját fejünk után? Előfordul, hogy emberek próbálják bebeszélni maguknak egy-egy döntéshelyzetben, hogy majd jó lesz az, és közben igazán végig sem gondolják, az Úr elé pedig egyáltalán nem viszik életük dolgait. Mi ne legyünk ilyenek! Mi ne ilyenek legyünk! Hanem olyanok, akik az Úrra figyelve, szavának engedve hozzák meg a döntéseiket, hiszen a lehetőség adott számunkra, mindnyájunknak kínálja Urunk a vele való imádságos kapcsolatot. Éljünk vele! A nap gondolata: Ahhoz, hogy egyedül tudjunk lenni Istennel, valamit el kell küldenünk: rokonokat, barátokat, ütemterveket… lehetőségeket… más emberek véleményét.