Az igazak jutalma
„Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált." (Zsolt 37,25)
Az igazakat minden jóval ellátja az Úr, sőt a gyermekeit is megáldja. Gyermekkoromra gondolok vissza, amikor özvegyen maradt, Istenben bízó édesanyám hitben nevelt hármónkat. Ebben az időszakban semmiben nem volt hiányunk, pedig közvetlenül a háborús évek után éltünk. Maradandó emlékem, amikor édesanyám a napot bibliaolvasással kezdte, térdein imádkozva fejezte be a csendességét, és napközben munkáját végezve mindig énekelt. Így nevelt fel bennünket, de még másoknak is tudott lelki vigaszt adni, akik nehezebb körülmények között voltak, mint mi. Ez a gyerekkori élettapasztalat az egész életemet meghatározza, mert igaz az, amit a zsoltáros leír. Szemem láttára semmisültek meg azok az emberek, akik édesanyámat hite miatt üldözték (tanítónő volt, a gyerekeket hitre nevelte), de Isten mindig gondoskodott rólunk emberek által. Ennek az igének a valóságát éltem át: „De a vétkesek mind megsemmisülnek, a bűnösök vége pusztulás. Az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején." (38-39 vers). Milyen jó, hogy ezt a zsoltárt olvashatjuk, és napjainkban is támaszkodhatunk rá, napról-napra új erőt meríthetünk a Biblia szavaiból. (Horváth Csaba)
A nap gondolata:
A keresztyéneknek szükségük van a kapcsolatokra a növekedéshez. Elszigetelődve nem tudunk növekedni, közösségen belül tudunk csak fejlődni. Az Újszövetségben újra és újra találkozunk azzal az alapigazsággal, miszerint a hívőknek szükségük van az egymással való kapcsolatra annak érdekében, hogy növekedni tudjanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése