Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?" (Mk 4:39-40)
Az életben nagyon sok minden hit-kérdés. Hinni ugyanis nemcsak a templomban kell. Ott könnyebb. De hiszünk-e a viharainkban, a bajban, szenvedésben, napi küzdelmeinkben? Elhisszük-e, hogy Jézus nemcsak a templomban akar velünk lenni, hanem életünk minden percében akárhol vagyunk is?
„Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?" – kérdezi a tanítványokat. S hányszor kérdez bennünket is, mert félünk, szorongunk, nem bízzuk rá dolgainkat, nem tőle várjuk a megoldást, a viharaink elcsendesítését.
Pár napja az ószövetségi Kálebről, a Mózes által kiküldött 12 kém egyikéről olvastam a következőket: „Káleb a hit embere volt. Ő nem vetette meg, se nem becsülte alá a magas falakat, az erődített városokat, az óriásokat, de Isten hatalmát sem, aki nagyobb mindezeknél. Káleb mindent a maga igazi perspektívájában látott, vagyis Istent is benne látta. Nem magához mérte az óriásokat, hanem Istenhez. A tíz kém önmagát sáskáknak látta az óriásokkal összehasonlítva; Káleb az óriásokat látta sáskáknak Istennel összehasonlítva." Nekünk is sikerül így látnunk a dolgokat? (Katona Béla)
A nap gondolata:
Nem mindig tudjuk, hogy Isten mit és mikor fog cselekedni. Csak azt tudjuk, hogy Istennek van egy terve, és az Ő kezében van az irányítás. Megnyugodhatunk abban az igazságban, hogy a megfelelő időben Isten véghez fogja vinni a tervét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése