Boldogok, akik nem látnak, és hisznek. (János 20:29)
A halált nem tudjuk elkerülni. Önerőből elkerülhetetlen, hogy meghaljunk. Persze ott van bennünk Jézus visszajövetelének reménysége, mely, ha a mi életünkben következik be, akkor abban az esetben elkerüljük a halált. Minden más esetben igaz a gondolat, hogy a megszületett ember meg is fog halni. Jézus sem kerülte el a halált. Ő ugyan elkerülhette volna, de valójában ezért jött a világra, hogy halálával magára vegye bűneink büntetését és megváltson bennünket a bűn és a halál rabságából.
A tanítványok gyászolják elhunyt Mesterüket. Mert a mindenkori tanítványok is úgy élik meg, hogy ha valaki elhalálozik szeretteink, a hozzánk közel állók közül, hogy olyankor veszteség ér bennünket. Egy űr keletkezik a szívünkben. Üresebb lesz az életünk, mert valaki nem úgy van jelen a lelkünkben, mint korábban. Mássá lesz az életünk. Hiányérzetünk támad. Egyik énekünk nemcsak ezt, hanem a megoldást is megfogalmazza: „Megtörve és üresen adom magam neki, hogy újjá ő teremtsen, az űrt Ő töltse ki. Minden gondom, keservem, az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, eltörli bánatom." (459. dicséret 2. verse) (Katona Béla)
A nap gondolata:
Amikor minden elveszettnek látszik, Isten segíthet újjáépíteni az életemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése