De az apja kijött, és kérlelte. (Lk 15:28)
Az apa szelíden, türelmesen, szeretetteljesen szólal meg és reagál a kifakadó nagyobbik fiára: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."
Ezekből a szavakból nem az derül ki, hogy az apa egy szívtelen, szigorú, végletekig csak követelő ember lett volna. Amikor azt mondja, hogy te mindig velem vagy, és mindenem a tied, azzal mindent elmond, ami lényeges. Mi kell több ettől? Kellhet egy gyermeknek több attól, hogy a szerető szülő mellett annak minden javában részesül? Ezért is gondolom, hogy valótlanul állította az idősebbik fiú, hogy ő semmit nem kapott az apjától soha. Nem mulatozhatott a barátaival egyszer sem…
A történetben szereplő két fiú egy valamiben azonos. Mindkettő nagy távolságra volt apjától. Nemcsak fizikai távolság létezik, nemcsak az a távolság, ha egy másik faluban, városban, országban él valakinek a gyermeke, hanem egy fedél alatt élve is lehet hatalmas lelki távolság két ember között.
De Isten és ember viszonyában ugyanez a helyzet. Nemcsak a távol lévő tékozló fiakkal van baj, hanem a közel lévő, jónak tűnő, de a mindent megfigyelő és számon tartó, haragot, gyűlöletet hordozó gyermekek sem jobbak. Egyiknek is, másiknak is szüksége van az atyai szeretetre, bocsánatra. (Katona Béla)
A nap gondolata:
Más lenne a világ, ha egymásnak nem farkasai, hanem őrző, legeltető pásztorai lennénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése