Keresés ebben a blogban

2020. január 3., péntek

2020-01-03

Erős szív 4.

Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent. (Zsid 11,24-27)
Akinek erős szíve van, az a megjutalmazásra tekint. Arra a jutalomra, amit Isten kínál. „Többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett." Egyiptomnak is vannak kincsei. Kínál ez a világ anyagi javakat, sikert, hatalmat mások felett, érvényesülést. De sokszor nagy árat kell fizetnünk ezekért a kincsekért. Aki azonban megismeri Istent, és belépett az Ő gyermekeinek a családjába, az előtt kinyílik az Isten kincsesháza, és nyugodtan elenged mindent, amit addig szorongatott, vagy ami után kapaszkodott, mert összehasonlíthatatlanul értékesebb dolgokat kap.

Az Úr jól tudja azt, ki szolgálja úgy, hogy teljesen őérte él.
S mint hű Atya látja: e lelkesedés lemondással jár időnként.
Ha kész voltál elhagyni házat, rokont, csak bízz, figyel rád Istened.
Ő kárpótol bőven a testvérekkel, s rád a mennyország vár, ne feledd!
Áldott légy, áldjon meg nagy Istenünk, hogy teljes jutalomban részesülj!
Legyenek oltalmul szárnyai, mert ő igaz bíránk, mert ő mindig hű.

Az életünk, jól tudjuk, nem gondtalan, ma még annyi bajt hozhat ránk.
Úgy érezheted, gondod túl nagy teher, és nem bírod vinni tovább.
Az Úr vigaszt nyújt, hidd el, melletted áll, ha kérleled, hall Teremtőd.
Szent Lelke, bölcs Szava, számos barát: ez mind kincset ér, ad erőt.
Áldott légy, áldjon meg nagy Istenünk, hogy teljes jutalomban részesülj!
Legyenek oltalmul szárnyai, mert ő igaz bíránk, mert ő mindig hű.
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A tanulás nem egy életszakasz, hanem maga az élet! Isten azt akarja, hogy minden nap tanulj valamit. Soha ne hagyd abba!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése