Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza? (Ez 33,11)
Azt hiszem, mert az egyházi közegekben szinte kézzelfoghatóan tapasztalom, hogy mi, reformátusok túlságosan földhöz ragadt keresztyének vagyunk. Keretekbe foglalt, szigorúan védett tanítások rácsai mögül próbáljuk felfedezni azt az Istent, akit hirdetünk. Négyszemközt még csak merünk vele kacagni, de az iránta érzett elragadtatásunknak egymás előtt nem vagyunk képesek hangot, mozdulatot, arcvonást adni. Szégyellünk örülni. Veszélyes csapda ez, mert az egyik citrom nem tudja megmosolyogtatni a másik citromot.
A savanyúság is jó magában, de én jobban szeretem a paprikás krumplit és a krémest. Szeret minket az Isten!
Annyira, hogy a názáreti fiatal zsidó lány méhében elvitette magát egy betlehemi istállóig, ott pedig betétette magát a takarmányvályúba. Ekkora közösséget vállalt velünk. Harminchárom év múlva meg akkorát, hogy kivégezték. Vályútól az ítéletvégrehajtóig. Ennyi volt az Isten látható, testben végigélt karrierje. Eltemették.
Másfél nap múlva, a kivégzéstől számított harmadnapon azonban az atya Isten beleszólt a már hazafelé szedelőzködő közönség előadás utáni készülődésébe. Állj! Ráadás következik!
És az asszonyok üresen találták Jézus sírját. Idézték, mondták; futottak, hirdették: igaz, amit a farizeusnak mondott azon az éjszakán! „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Ember-fiúvá szülte magát az Isten, és örök életet adott neki! A velük evő, ivó, táncoló, síró, nevető Jézusnak! Tehát, minden igaz, amit addig elmondott!
Így is gondolhatunk rá advent idején. De jobb, ha máskor is. Bármikor. (Kereskényi Sándor)
A nap gondolata:
Jó, ha vidáman, csodáló nyugalommal nézi az ember a sorsot, a magáét is. (Thomas Mann – József és testvérei)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése