Csend...
József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és eltávozott. Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek. (Máté 27:59-61)
„A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és eltávozott." József odadta sírját, hogy Jézus tisztességgel legyen eltemetve. A sír lezáratott és ő eltávozott és az éjszaka rémítő csendjében ott áll vigyorogva a Sátán. Győztem! Megöltem az Istent és a világ ezentúl az enyém. Nem egyedül van ezzel a gondolattal, József is így érez, lezárta a sírt és elment. Hányszor zárjuk le életünk sírjait mi is hatalmas kővel, hogy ne kelljen emlékezni bűneinkre, bukásainkra, engedetlenségeinkre. Ma egy egész új világrend próbál meg követ hengeríteni keresztyén múltunkra, a hitben gyökerező igazi európai és magyar értékrendre. És ott áll a világ vigyorogva a „rettentő képződmény" felett. Győztünk...
Aztán hajnalra kelve a kő elgördül. Mert mindig az Istené az utolsó szó. Mert életünk sírjai betemettetnek az Isten szeretetébe. Mert a feltámadott Úr újra előttünk megy a mi emmausainkba. Reményt, jövőt kínálva a húsvéti csodában. (Burián Tamás, Silver Creek, NY)
A nap gondolata:
Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, a templomőrség őrzi a sírkövet, nem tudják: az élet csendesebb, de erősebb is, mint a halál, követ hengerítve napfényre talál. (Rozványi Dávid, Nagyszombati Csend)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése