2020-05-31

„Ez az én szolgám…" (1)

„Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek." (Ézsaiás 42,1-4)

Egyesek nagyétkű és részeges embernek nevezték Jézust, mert közösséget vállalt a bűnösökkel és megvetettekkel. Miután megostoroztatta, és tövissel koronáztatta, Pilátus így mutatja be őt: "Ímhol az ember." Noha ártatlannak mondja, szavai csak ennyit közölnek: erről az emberről van szó. Amikor Péter őt Krisztusnak, az élő Isten Fiának vallotta, Jézus úgy értékelte ezt, hogy Péter tudása nem testi bölcsesség, következtetés, hanem a mennyei Atyától származó kijelentés. Ézsaiásnál Isten maga mutatja be Jézust: „Ez az én szolgám." Máskor a mennyei szózat erősíti meg: "Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm."

Jézus Isten választottja. Akkor vagyok összhangban Istennel, ha én is őt választom, Rá mondok igent, akiben Isten is igent mondott rám. A II. Helvét Hitvallás ezt a szívszerinti és állhatatos igenlést nevezi hitnek.

Jézus Isten szívének kedveltje, gyönyörűsége. Fontos, hogy hitünk ne pusztán értelmi azonosulás legyen a bibliai kijelentéssel. A hitnek Jézusban való gyönyörködésnek is kell lennie. Kedveled-e Jézust? Gyönyörködsz-e benne?

Egy gyermek, akit apja az égő házból mentett ki, nem ismert apja arcánál szebb arcot, noha egy életre eltorzították azt a gyermeke mentése közben kapott égési sebek. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna," prófétálja később szintén Ézsaiás. Azonosultunk-e ízlésünkben, gyönyörködésünkben is Istennel? Hitünkből nem hiányozhat ez az azonosulás!

A prófécia szerint Istennek ez a szolgája szelíd: „nem kiált és nem lármáz." Megfontolandó ebben a harsány önreklámozástól hangos és fényes világban, ahol minden a vevő zsebére megy. Az effajta magatartás gyakran vaskosan mutatkozik meg egyéni és egyházi-közösségi keresztyénségünkben is.

Gyengéd is ez a szolga: „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki." Megrepedt, azaz hasznavehetetlen nád a hitem, erőm, bátorságom. Pislogó, azaz inkább füstölgő, mint világító mécses a reménységem, szeretetem. Jézus mégsem keresi a derűlátóbb, férfiasabb, erőteljesebb hitű embereket. Ha hitünkben meggyengültünk, szeretetünkben hasznavehetetlenségünket tapasztaljuk, bízhatunk Benne: a mi megerősítésünk, meggyógyításunk végett jött Jézus! Sőt, ebben a küldetésében el sem késik: a mécses lángja nem lobban utolsót, a megrepedt nád sem törik el végképpen, míg érvényre nem juttatja az igazságot.

Isten szent és visszavonhatatlan igazságát Jézus a kereszten juttatta érvényre érettünk történt váltsághalálával. Habár ez vereségnek, gyengeségnek látszott, mégis ez lett Isten üdvözítő ereje mindazoknak, akik hisznek benne. (Adorján Kálmán, Harangláb)

A nap gondolata:

Az ember vallása az ő kedvtelése.