Keresés ebben a blogban

2020. július 5., vasárnap

2020-06-30

 

Milyen lélek van bennünk?

„Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse." (Lk 9,55-56)

 Ha valaki azt kérdezi tőlünk, hogy milyen lélek van bennünk, aligha mondjuk, hogy borzasztó, rendkívül bűnös és gyarló lélekkel rendelkezünk. Általában jobbnak gondoljuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Ám, hogy milyenek vagyunk valójában azt egy-egy élethelyzet mutatja meg.

Mai Igénk mondata Jézustól származik. Két tanítványának, egészen pontosan Jakabnak és Jánosnak mondta, akik egy bizonyos szituációban tüzet akartak kérni egy samáriai falura, ahol nem fogadták be Jézust.

Azt, hogy milyen lélek van bennünk az mutatja meg, hogy hogyan reagálunk egy-egy helyzetben. Mit mondunk akkor, amikor valami nem éppen kedvünk szerint alakul? Mit mondunk az illetőre, vagy éppen illetőkre? Akár a háta, hátuk mögött? Ez mutat meg bennünket, a lelkületünket igazán.

Az is a lelkünkről árulkodik, hogy mit szólunk, hogyan állunk a menyünkhöz, az anyósunkhoz, a bennünket kevésbé kedvelőkhöz? Mit mondunk róluk a hátuk mögött? 

Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy ez a lelkület nincs rendben, ő pedig nem elveszíteni, hanem megmenteni jött másokat.

Tudunk így látni, ahogyan Jézus? Így látjuk embertársainkat, bárkit közülük, hogy értük is jött Jézus, őket is meg akarja menteni? (Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros

A nap gondolata:

Jézus Krisztus azzá lett, amik mi vagyunk, hogy azzá tehessen bennünket, ami Ő. (Irenius)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése