Egy apa két fia-4.
A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám add ki nekem a vagyon rám eső részét! (Luk 15,12)
Ha kell valami, akkor kérünk. Amúgy elvagyunk magunknak. Hányszor hangzik el a szánkról ez a szó, adj. Értelmezésünk szerint Isten az, aki ad, de másra nem is nagyon kell nekünk. Szükségleteink, vágyaink vannak, s kell valaki, aki megadja azokat a dolgokat, amelyek önmagunk és vágyaink, elképzeléseink számára szükségesek, mert amúgy nem tudjuk kiteljesíteni magunkat. Emberi kapcsolatainkban is az elvárások mentén működünk: „Addig vagy jó, míg adni tudsz". Mikor kifogytál az „adományokból", már nem tudlak mire használni. Ismeri a fiú az apját, aki a fiának bármit megad, s azt is, hogy van miből adnia, de használni akarja, saját céljaira felhasználni, tervei megvalósítására kihasználni. Az apa szeretete eltörpül önmaga szeretete mellett. Az elképzelések, a beszűkült látás, amiben az adni tudó apa akadállyá válhat, ha nem ad, elhomályosítják azt a szeretetviszonyt, amelyből bátorságot merít a kéréshez. Amikor kell valami, nem számít ki vagy nekem, mennyire szeretsz, adj! Tényleg adni szerető Atyánk van! S el is halmoz szeretetével, ajándékaival. De ne az ajándéka határozza meg a vele való kapcsolatomat. „Rajtad kívül nincs, ami jó nekem."(Zsolt 16, 2;) Az Atya önmagát adja nekem, van-e ennél több, amit adhatna nekem? (Szanyi György, Borzsova)
A nap gondolata:
Isten létére vonatkozó bizonyíték szemben azzal a bizonyítékkal, mely szerint nem ő a világegyetem teremtője, végtelen az egyhez. Le sem lehet mérni. Örülj hát, mert Isten valóban létezik. Elérhető és megközelíthető, ha időt szánsz az imádságra, és meghívod őt életedbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése