2014. szeptember 2., kedd

2014-09-02

Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. (Mt 7:12)

Mai Igénkhez íme, egy történet:

Egy grófnő új kocsist akart fölvenni, és az állásra három kiváló szakember jelentkezett. A grófnő behívta őket, majd az elsőhöz fordulva így szólt:
– Tegyük fel, hogy a hintómat hajtja, úgy hogy én benne ülök, és az út éppen egy meredek szakadék mellett halad el. Mennyire lenne képes közel hajtani a kocsit a szakadék széléhez?
– Kezeit csókolom grófnő őnagysága! Én bizony még fél könyöknyire is meg merném közelíteni a szakadék szélét, úgy hogy a grófnő őnagyságának még a haja szála se görbülne, olyan biztosan tartanám a gyeplőt. – válaszolta kackiás bajuszát büszkén pödörve az első jelentkező.
– Hát maga – fordult oda a második kocsishoz –, mennyire tudná megközelíteni a szakadék szélét?
– Esküszöm nagytiszteletű grófnő asszonyság, hogy ha a hintó kereke csak egy tenyérnyire is lenne a szakadék szélétől, akkor is egyenesen vezetném a lovakat, úgy hogy a grófnő asszonyság, ha nem nézne ki az ablakon, észre se venné, hogy milyen veszélyben vagyunk. – A második kocsis pökhendi pillantást vetett az elsőre, majd megvető mosollyal fordult az utolsóhoz, mintha azt mondaná tekintetével: „Na ezt próbáld túllicitálni öcsém!" A grófnő nem fűzött az elhangzottakhoz semmilyen megjegyzést, hanem a harmadik jelentkezőnek is föltette a kérdést.
– Tisztelt grófnő asszony! – vágta vigyázzba magát az utolsó kocsis – Én nem tudom, hogy milyen közel vezetném a tisztelt grófnő asszony hintóját a szakadék pereméhez, mert végig úgy irányítanám a gyeplőt, hogy a lovak minél távolabb vágtassanak a meredélytől.
– Jöjjön – válaszolta elégedetten mosolyogva a grófnő –, magáé az állás.

A nap gondolata:

Eleinte a bűn mindig a szabadság álruhájában lép fel. (Fosdick)

2014. szeptember 1., hétfő

2014-09-01

Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által. (Róma 1,11-12)

Pál apostol, aki sok-sok Krisztusban hívő emberrel találkozott már, jól tudja, hogy amikor hittestvérek együtt vannak, akkor nem a rivalizálás, hanem a kölcsönös bátorítás ideje jön el. Nem összemérik a hitüket, és a nagyobb győz, hanem egyesítik, és így az is bátrabb lesz, akinek kisebb a hite, de az is, akinek nagyobb!
Ha egy csoport megfélemlíti a tagjait, akkor a bátrak menekülni fognak belőle. Csak azok maradnak, akik félnek.
Akkor jó egy közösség, ha inkább bátorít a cselekvésre. De nem mindegy hogy mire: jóra vagy rosszra.
Hiszen a rossz társaság már gyermekkortól kezdve bátorítja az embert a rosszra. Jól emlékszünk még szüleink gyakori kérdésére, amikor osztálytársainkra hivatkoztunk, és mindig megtaláltuk a megfelelő bűnbakot: "És ha ő azt mondja, hogy ugorj a kútba - beleugrasz?"
A keresztyén közösségnek arra kell bátorítania és lendületet adnia, hogy folytassuk a Krisztus útján való járást. Találjunk egymásra, és már az is sokat segít, ha látjuk, hogy nem vagyunk egyedül a hitben. Nem vagyunk egyedül és nem is hagyhatjuk egymást egyedül. Újra és újra találkoznunk kell, hogy megerősödjünk és bátorságot merítsünk egymás hitéből.
Ez a keresztyén közösségünk titka:
  • a nagymama hitéből épül a gyermek és a gyermek hitéből a nagymama.
  • a konfirmandus hitéből épül a felnőtt, és a gyermek látva a felnőttek konfirmációját, bátorságot nyer.
  • a lelkipásztor hitéből épül a gyülekezet, és a gyülekezet hitéből és buzgóságából épül a lelkipásztor.
  • a presbiterek, a szomszédok, az osztálytársak, a rokonok, a családok mind egymást erősíthetik a hitben.
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Isten igéje, a Jézus Krisztusról szóló szent evangélium, amit Pál apostol megírt a rómaiaknak és hirdetett megannyi gyülekezetnek élete során, a Szentlélek által ma is munkálkodik mibennünk és miáltalunk. (Bodnár Máté)

A nap gondolata:

A világnak szüksége van világosságra, amit mi Istentől nyertünk, a szeretetünkre, amely a Szentlélek által kitöltetett szívünkbe, önzetlen odaszentelésünkre, mely Isten Bárányával való közösségünkből fakad. Szüksége van a hit és a Lélek gyümölcseire, mert azok neki meggyőzésére és gyógyítására szolgálnak. (Kroeker)

2014. augusztus 31., vasárnap

2014-08-31

"Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek..." (Róma 1,11)

Beszédes az, hogy miért szeretné Pál látni ezt az eddig számára nagyrészt ismeretlen keresztyén gyülekezetet. Azért, hogy valamilyen lelki ajándékot adjon nekik. Adni akar.
Sokszor csak akkor vágyunk egymás társaságára, ha kérni és kapni akarunk valamit. Megváltozik a tekintetünk, a hangszínünk és másképp fogalmazunk, ha kérünk. De ha valaki azért keres, hogy tőlünk kérjen valamit, nem szívesen nyitunk ajtót, talán még a telefont se vesszük fel. Jézus útmutatása egyértelmű, és a testi és a lelki dolgokra egyaránt vonatkozik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék."
Pál adni akar - hogy pontosan milyen lelki ajándékot, azt nem írja meg. De azzal, hogy így fogalmaz, egyértelművé teszi, hogy amit adni tud, azt Istentől kapta.
Ez a keresztyénség nagy szabadsága: az adni tudás és adni akarás. Az elengedés és a megosztás képessége. Ha Istentől kaptam valamit, és Ő indít arra, hogy adjak, akkor attól én nem leszek szegényebb. Anyagilag sem, de lelkileg sem! Sokszor lelki javakat nehezebb átadni: szeretetet - olyannak, aki nem szeretetreméltó; megbocsátást - annak, aki talán bocsánatot sem kért; türelmet - annak, akihez sok kell; békességet - annak, aki nyugtalan.
Pál az adni akarás indulatával vágyik Rómába! Vajon mi hogy viszonyulunk ahhoz a közösséghez, amibe beletartozunk? Tudjuk-e, merjük-e adni időnket, erőnket, tudásunkat, szeretetünket, pénzünket? Vagy inkább csak kapni akarunk, és elvárjuk, hogy kiszolgáljanak? (Bodnár Máté)

A nap gondolata:

Ne gondolja senki, hogy amit másokért tehet, vagy amit másoknak adhat, az jelentéktelen semmi csupán, s a fáradságot sem éri meg. Sok apró patak is hatalmas folyammá egyesül.  

2014. augusztus 30., szombat

2014-08-30

"Mert szeretnélek látni benneteket... Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok." (Róma 1,11.13)

A római gyülekezetet nem Pál apostol alapította, mégis már a levél kezdetén arról a vágyáról beszél, hogy mindenképpen találkozni szeretne személyesen is a római gyülekezet tagjaival. Szép dolog a levelezés, de mégiscsak egy kényszermegoldás, egy korlátozott kapcsolat, ami akkor áll fenn, ha nem lehetünk együtt a másikkal.
Akinek keresztyén hite van, az vágyik azok közösségébe, akik a hitben testvérei. Vágyunk egymás társaságára.
A mai világban az emberek a modern technika vívmányaival egyre többet és egyre olcsóbban tudnak kommunikálni egymással. De ma sem találtak ki többet és jobbat a személyes együttlétnél.
Persze nagy öröm és segítség a technika, de miért nincs ott a nagymama az unoka mellett? Miért nem veszi a fáradtságot két barát, hogy együtt elmenjenek biciklizni vagy sétálni? Miért lehet a családi közös program az, hogy egymás mellett ülnek, és órák hosszat nézik a tévét anélkül, hogy egymáshoz szólnának? Miért van, hogy a fiatalok beszélgetések helyett már csak csevegnek a neten, rövid szöveges üzenetekkel, és amikor közösségbe hívnak valakit, akkor inkább az otthonlétet választja a virtuális világban?
Nekünk szabad ebben is másnak lenni, mint a világ. Szabad nem elmenni egymás mellett, hanem rámosolyogni a másikra. Szabad megkérdezni a másikat, hogy hogy van, és meg is hallgatni a választ. Szabad meglátni a másikban Krisztust, és nem csupán egy másik földi halandót. Szabad vágyni a másik ember társaságára.
Egy aranyos gondnok bácsi mesélte el nekem, hogy egyszer pótkocsival vitt el leadni egy nagy adag terményt egy távoli városba. Várakozni kellett. Ott volt mellette egy szimpatikusnak tűnő, nyílt tekintetű bácsi. Szóba elegyedtek, elbeszélgettek. A beszélgetésben kiderült, hogy az illető szintén református, és szintén gondnok egy másik gyülekezetben.
Az a jó, ha a keresztyének vágynak egymás társaságára, megtalálják egymást és egymással a közös hangot. (Bodnár Máté)

A nap gondolata:

Hasznosabb ajándékot senki sem adhat a világnak, mintha a maga győzelmes személyiségével ajándékozza meg. Ennek forrásai pedig az Istennel való közösség mélységeiből fakadnak. (Fosdick)

2014. augusztus 29., péntek

2014-08-29

De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (Jn 17:20-21)

Jézus főpapi imájának rövid részlete a mai Igénk. Egységért, övéinek egységéért fohászkodik Jézus. De mit jelent Krisztus népének egysége? Nos, az egység nem azt jelenti, hogy mindig, mindenben egyetértünk, hanem azt, hogy elhordozom a másik másságát szeretettel. Egyházunk egyik püspökének rövid áhítatából idéznénk pár sort:  
„Egymás segítésének kezdőlépése, hogy legalább rosszat nem mondunk a másikról, kifelé pedig soha nem mondunk rosszat a mieinkről, még akkor sem, ha vannak problémák. Fontos elem a szeretetben való egység is. Manapság már annyira sokfélék vagyunk, hogy az egység csak szeretetben élhető meg, hit által." 
Vajon mennyire tudjuk megélni ezeket a sorokat? Nehéz feladat ez, de Krisztusra hangolva sikerülhet. Sőt, csak úgy sikerülhet…

A nap gondolata:

Senkinek a bűne nem ment fel engem attól, hogy vele szemben ne gyakoroljam a szeretetet.

2014. augusztus 28., csütörtök

2014-08-28

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (Jn 13:34-35)

Azt első keresztyénekre azt mondták a kívülállók: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!" Ez volt a bizonyíték a Krisztushoz tartozásukról. De ezt Jézus előre megmondta. Erről is szól a mai Igénk. És itt kell magunkra vonatkoztatni az Igét és azon elgondolkodni, hogy ránk, ma élő tanítványokra szintén ezt mondják? S mielőtt megítélnénk mások szeretetét, hozzáállását, szólok, hogy ne tegyük. Csak a magunkét tehetjük mérlegre, az Ige mérlegére. Az én szeretetem milyen? Mit tapasztalnak belőlem, a szeretetemből az emberek, a körülöttem élők, a gyülekezetem tagjai?
Szeress! Könnyű és egyben fontos is ezt kimondani, de sokkal nehezebb megélni. Pedig ez a feladatunk. Kérd az Urat, hogy legyen segítségedre ebben is!

A nap gondolata:

A szeretet himnuszát, az I. Korintus tizenhármat, gyakrabban szoktuk dicsérni, mint gyakorolni.

2014. augusztus 27., szerda

2014-08-27

Szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (Jn 13:34)

Jézus szeretetének egyik ékes példája, hogy megmosta a tanítványok lábát. Ez abban az időben a szolgák feladata volt. Jézus nagysága az alázatában mutatkozott meg leginkább. Nem derogált neki a tanítványok lábának megmosása. Azért megnéztem volna a tanítványok arcát, amikor Jézus hozzákezdett ehhez a műveletsorhoz. Aligha értették. Meg lehettek döbbenve rendesen. Már pedig az a helyzet, hogy Aki Isten formájában volt, tudott így viselkedni, meg tudta ezt tenni. Így szerette Jézus a tanítványait és hasonló alázatos, szolgálni tudó szeretetet kér övéitől. Igen, tőlünk is. Most szánjunk rá egy kicsi időt és gondoljunk vissza arra, hogy a bennünk lévő, Krisztustól nyert alázatos szeretetből ki részesült utoljára és milyen módon? Sikerül valamit felelevenítenünk? Vagy nem igazán szoktunk ehhez hasonlót gyakorolni? Van mit tanulnunk Jézustól a gyakorlati szeretet terén is. Vedd észre ma is, hogy az Úr kihez irányít oda, hogy megéld ezt a gyakorlati szeretetet!

A nap gondolata:

Ahol meghidegült a szeretet az emberekkel szemben, ott a világosság elé is árnyék borult.