2016. május 6., péntek

2016-05-06

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. (Zsolt 90,5-6)
Értsük meg az Igéből, hogy a mező füve nem csak elhervad, megszárad, hanem takarója is a földnek. Eltakarja a csúnyaságait, virágszőnyeggel borítja be a földet. Ha emberek mennek át rajta nem lesz sáros a lábuk, mert a fű megvédi a cipőjüket. Ha elesik egy futkározó gyermek, nem üti meg magát, mert a fű megvédi őt. Tehát ne csüggedjünk el, mert igen hasznos a mi múlandó, rövid életünk. Arra kell törekednünk, hogy legyen bennünk elfedező szeretet.
Ebben a világban rengeteg a bűn, a feketeség, visszásság, rengeteg a tövis. Keresztyén emberként arra hívattunk, hogy ezeket elfedezzük, betakarjuk, és életünkkel, szolgálatunkkal széppé tegyük. „Mindenekelőtt pedig, legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez." (1Pt 4,8)
Annyi ember fut és rohan, mit sem gondolva az élettel és annyiszor megbotlik és elesik. Mi lenne, ha mindig összetörné magát, ahányszor elesik? Legyünk mi oltalom és védelem, legyünk mentő szeretet és segítő kéz a botladozók számára. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Mi a halál? Egy előszoba, melyben a halhatatlanságba átköltözünk, az a hely, ahol a lélek, miként Eszter, felékesíti magát, hogy az Élet királyával találkozzon. (Spurgeon)

2016. május 5., csütörtök

2016-05-05

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. (Zsolt 90,5-6)
Elhervadunk, és elszáradunk, mint a virág valóban, de ne csüggedjünk el és ne mondjuk, hogy az életünk haszontalan, hiábavaló élet.
Ha hűséges voltál abban, amiben élned kellett, ha betöltötted azt a hivatást, amire rendelt Isten téged, ha nem akartál több lenni annál, aminek rendelt, de nem voltál annál kevesebb sem, akkor az életed illatozó életté lett.
Legyen bár múlandó az életünk, jöjjön bár a halál, még haló porainkban is áldás leszünk. Jusson eszünkbe az Ige: „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre." (2Kor 2,15-16) (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Egy aranykoporsó nagyon hitvány kárpótlás az elkárhozott lélekért.

2016. május 4., szerda

2016-05-04

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. (Zsolt 90,5-6)
Úgy törekszünk a dicsőségre, mintha soha nem lenne vége a fű életünknek. Ez a következő terület, amiről úgy gondolkodik az ember, hogy örökké virágzik. Mindenki híres akar lenni valamiben. Van, aki a sportban, szórakoztatóiparban, vagy éppen politikusként. Van, aki a művészetekben, zenében, festészetben, szobrászatban akar híres lenni, akar dicsőséget szerezni. Azt mondja az Úr: az ember dicsősége olyan, mint a fű virága. Ehhez az is hozzátartozik, ha a hívő ember a hívők között akar bármilyen dicsőséget magának. Amikor nem Istennek adja a dicsőséget, akár a saját, akár a gyülekezete dicsőségét. A fű elhervad, elmúlik, vége lesz. Jézus azt mondja: „Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?" (Jn 5,44) Egymástól nyerünk dicsőséget, az egyik fűember a másik fűembertől. Az elmúló virágú ember akar kapni dicsőséget egy másik elszáradó embertől. Jézus Krisztus azt mondja, hogy van egy másik dicsőség, amit Isten ad, azt kell keresnünk. Mi melyik dicsőséget keressük? Azt, ami elhervad, mint a fű, vagy az Istentől való dicsőséget? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

 Jó Jézusért élni, még jobb Jézusért szenvedni, de a legjobb Jézus ölén meghalni.

2016. május 3., kedd

2016-05-03

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. Zsolt (90,5-6)
Úgy gyűjtünk, mintha soha nem lenne vége a fű életünknek. Fű, amikor gazdagságot gyűjt magának az ember. Ma van, és holnap odalesz. „Mert felkél a nap az ő hévségével, és megszárítja a füvet; és annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész: így hervad el a gazdag is az ő útaiban." (Jak 1,11) Ez a másik terület, a szépség mellett, amiről úgy gondolkodik, hogy örökké virágzik: a gazdagság. Már nem tudja használni sem, már csak gond, de gyűjt. Isten Igéje azt mondja, hogy elhervad, elmúlik a gazdag is az ő gazdagságában. „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak." (Péld 11,28)
Átéltünk már sok ilyet, amikor semmivé lett a gazdagság. Volt államosítás, volt pénzromlás, gazdasági válság. Voltak nagy katasztrófák, amikor egyik pillanatról a másikra elnyelt a föld, elvitt az árvíz mindent. A válságra emberek házai mentek rá. Vitte a bank. De még ha megmaradna minden is az ember élete végéig, akkor sem viszi el magával. Tehát: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják." (Mt 6,19-20) (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A meghalás művészet, melyet az életben kell megtanulni.

2016. május 2., hétfő

2016-05-02

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. (Zsolt 90,5-6)

Úgy élünk mintha soha nem lenne vége a fű életünknek. Például az ember szép akar maradni. Emlékszem egy régi reklámra, ahol egy nő ment felfelé a lépcsőházban, és lefelé a lépcsőkön jött egy fiatal pár, akik úgy köszöntek a nőnek, hogy „kezét csókolom", mire a lépcsőház kezdett összeomlani. A reklám szlogenje pedig ez volt: „Ha egy nőt egyszer idősebbnek néznek, mint amilyen valójában, attól még nem dől össze a világ, akkor gondoljon a Fabulissimo-ra."

Az ember szépítkezik, mert azt nézi, ami a szeme előtt van. Azt gondolja, hogy az a szép, ha nem lesz ráncos a bőre. Az a szép, ha egyenes a tartása, ha nem hízik el, ha festett a haja, mert akkor fiatalabbnak tűnik, és még sorolhatnánk.

Sokszor a külsőt nézik a fiatalok a párválasztásnál. A szépséget és a külsőt nézi a feleség is, azért nem vállal gyermeket, mert akkor tönkremegy az alakja. Pedig: „Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!" (Péld 31,30) Nem a belső szépséget nézzük, pedig Isten azt nézi. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám 16,7) Bizony fű a legszebb ember is. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Némely ember úgy él, mintha megváltotta volna jegyét a mennyországba, s meghagyta volna a kalóznak, hogy közvetlenül a végállomás előtt költse fel.

2016. május 1., vasárnap

2016-05-01

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. (Zsolt 90,5-6)
Miért vagyunk olyanok, mint a fű? A bűn miatt! Isten megmondta: „A kert minden fájáról szabad enned; de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meg kell halnod" (1Móz 2,16-17).
Ami reggel sarjad, az estére odalesz? Nézzünk meg egy kis gyermeket, milyen aranyos! Minden gyermek szép, minden gyermek egy ígéret. Ahogy nő elcsúfítja a bűn. Még a hívő embert is. Öregkorban megfonnyad, ráncos lesz. Romlik a látása, romlik a foga, romlik mindene. Reggel sarjad, és estére vége. Mert ami testtől született, test az, még a hívő ember is. A bűn miatt. Gondoljunk csak erre, ha elmegyünk a temetőbe, a sírok is némán figyelmeztetnek bennünket. Ezek valamikor aranyos kisbabák voltak. Reményekkel teli emberek, óriási terveik voltak, talán nagy dolgokat vittek véghez. Talán gazdagok voltak, talán híresek, ki tudja kik és mik voltak, és tessék elhervadtak, megszáradtak, ott vannak a sírban, benőtte sírhantjukat a fű.
„Olyanokká lesznek, mint a fű." Az ember ezt nem akarja tudomásul venni. Úgy él, úgy gyűjt, úgy igyekszik, mintha nem lenne vége a fűnek. Mintha örökké virágozna, mintha örökké élne itt a földön. De tudomásul kell vennünk, hogy olyanok vagyunk, mint a fű, estére elhervadunk és megszáradunk.
Isten terve szerint jöttünk erre a világra, isteni gondviselés alatt élünk, de a pusztulás felé indultunk el mindannyian, hacsak nem lesz életünk egészen – testestől, lelkestől – az Úr Jézusé. Mert Ő örökre megmarad, és aki Őbenne él, mint megváltott gyermeke, nem lát halált. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Nincs biztosabb a halálnál, és bizony – talányosabb a halál idejénél.

2016. április 30., szombat

2016-04-30

Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. (1Jn 3:18)
Az igazi szeretet a nehéz helyzetekben mutatkozik meg. Előfordult már önnel, hogy csalódott valakiben, többet várt volna tőle? Azt mondják, az igaz barát a bajban ismerszik meg. Azt hiszem, ebben nagy igazság van.
Hogy mennyire vagyunk képesek másokat szeretni, ez gyakran a nehézségek idején derül ki. Erről szól ez a történet is.
A Japánt megrázó hatalmas földrengés során történt. A földrengést követően az egyik mentőosztag egy fiatalasszony házához ért, ahol a repedéseken keresztül látni lehetett a fiatal nő holttestét. Az asszony teste furcsa térdeplő pozícióban volt, mintha imádkozott volna.
Törzse előredőlt és két kezével valamilyen tárgyra támaszkodott. A ház az asszony hátára és fejére omlott. Nagy nehézségek árán a mentőosztag vezetője átnyúlt kezével a keskeny nyíláson, és próbálta elérni az asszony testét. Azt remélte, hogy talán még mindig életben találja. Viszont a hideg, merev test, ennek az ellenkezőjéről árulkodott.
Az osztag majdnem tovább is állt a következő romokba dőlt ház irányába, de valamilyen oknál fogva az osztagvezetőnek olyan ellenállhatatlan érzése támadt, hogy vissza kellene menniük a holt asszony házához.
Visszament, ismételten letérdelt, és kezeivel benyúlt a keskeny résen, hogy megtapogassa az asszony teste alatt lévő kevés helyet.
Hirtelen izgatottan felkiáltott: Egy gyermek! Egy gyermeket találtam!
Közös erőfeszítéssel az osztag tagjai óvatosan egyenként elmozdították a romokat a halott asszony körül. Egy virágos takaróba göngyölt, három hónapos kisfiú feküdt az édesanyja holtteste alatt. Nyilvánvaló, hogy az asszony a lehető legnagyobb áldozatot hozta meg, hogy fia életét megmentse. Háza összeomlásakor saját testével védte meg fiát.
Amikor az osztagvezető karjaiba vette, a kisfiú még mindig békésen aludt. A mentőorvos is gyorsan ott termett, hogy megvizsgálja a kisfiút. Amikor a takarót szétnyitotta, egy mobiltelefont talált benne, egy SMS üzenettel a képernyőjén:
„Ha ezt túléled, emlékezz arra, hogy nagyon szeretlek!"
A jelenlévők a telefont kézről kézre adták, és egymás után fakadtak könnyekre.

A nap gondolata:

 Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem hogy mekkora szeretet fektetünk az adásba. (Teréz anya)