2017. június 27., kedd

2017-06-27

Azért nem félünk, ha megindul is a föld… (Zsoltárok 46:3)
Olykor megindul a föld az életünkben. Ami stabilnak tűnt, kiderül, hogy nem az. Amire építettünk, kiderül róla, hogy kár volt. Például egy betegség, egy haláleset, egy munkahelyi elbocsátás megindíthatja a földet alattunk. Felérnek ezek egy földrengéssel. De ilyenkor is lehet bízni. Nem magunkban, hanem az Úrban. A mindent, bennünket is kezében tartó, hatalmas, lehetetlent nem ismerő Úrban.
„Ne félj, csak higgy!" – mondja Jézus, ha bármi aggaszt, nyugtalanít. Bízd Őrá! Nincs ettől bölcsebb, amit megtehetünk a nehéz helyzeteinkben. De így teszünk? Így akarunk tenni?
Az Úr nagyságáról, hatalmáról, erejéről szól ez a zsoltár. Szólhatna ugyanerről az életünk is? Igen. Ha akarjuk. Mert rajtunk múlik. Állj meg rendszeresen, csendesedj el, vedd észre az Úr kegyelmét és vidd elé dolgaidat!

A nap gondolata:

Amit a tévében hallasz vagy könyvekben olvasol nem fog mindig segíteni, mert nem mindig az igazság. Tapasztaltad már ezt? De amit Isten mond az mindig igaz lesz.

2017. június 26., hétfő

2017-06-26

Azért nem félünk, ha megindul is a föld… (Zsoltárok 46:3)
Magabiztos kijelentés. Vagy nem magabiztos, hanem Isten-biztos? Igen, az utóbbi. Szoktunk félni, aggódni, de ilyenkor csak magunkra, vagy a körülményeinkre tekintünk. Váltsunk látószöget! Ne magunkra és a körülményeinkre nézzünk, hanem az Úrra! Benne láthatjuk meg a megoldást mindenre.
A közelmúltban reggeli csendességemben szólított meg a következő gondolatsor: „Hogy hitetlen vagy, az aggodalmaidból látható. Ha az Úré vagy, nincs okod aggodalomra. Az aggodalmaskodás felségsértés. Hitetlenséggel, istentelenséggel jár. Mintha Isten nem tudna mindent megtenni. Ha félelemmel, nyugtalansággal vagyunk tele, nem ragyoghat keresztül életünkön Isten minden emberi értelmet felülhaladó békessége." Sokszor vagyok ezen gondolat szerint hitetlen. Pedig hiszek az Úrban, de én se tehetek mást, mint a bibliai történet embere, fel kell kiáltsak: Segíts hitetlenségemen!

A nap gondolata:

Gyere, állj Isten elé, és kérd: Uram, segíts! Hinni akarok! Benned, a mindenség Urában!

2017. június 25., vasárnap

Kire támaszkodhatok?

Kire támaszkodhatok?

Mottó:
Zsolt 25:4 -8 Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram! Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat.
Dávid, aki e zsoltárt írta gyakorta volt nehéz helyzetben, sokszor még az élete is veszélyben forgott, amikor Saul király elméje elborult, s üldözni kezdte. Miért? – kérdezhetjük joggal. Tovább olvasom

2017-06-25

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. (Zsoltárok 46:2)
Oltalmat, erősséget, biztos segítséget a nyomorúságban nem találhatunk Istenen kívül. Ehhez persze hitre van szükségünk, Istenbe vetett bizalomra, hogy amit kínál, az jó. Teljesen jó. Nekünk a legjobb. Ám időnként nem is olyan könnyű bízni. Erről szól a következő történet:  
Volt egyszer egy utazó, aki eltévedt a sivatagban. Már több napja vándorolt az egyformának látszó homok dűnék között, de nem talált lakott helyre, sem oázisra. Lassan elfogyott az utolsó csepp vize is. Irtózatos szomjúság gyötörte, azt gondolta, itt a vég.
Aztán egyszer csak egy elhagyott pálmaligetre bukkant, melynek a közepén egy kis kunyhó állt. Az utolsó erejével odavánszorgott. Egy kutat talált benne. Erejét megfeszítve pumpálni kezdte. Semmi, a víznyerő csont száraz volt. A tekintete egy kis asztalra tévedt. Volt rajta egy kulacs, úgy másfél-két literes. És… igen…, tele volt vízzel. Már húzta is volna ki a dugót, hogy kínzó szomjúságán enyhítsen, amikor észrevett egy kis táblácskát mellette, valami írással. Betűzni kezdte, és ez állt rajta:
 „Vándor! Töltsd a vizet a kútba, az utolsó cseppig, és annyi vizet pumpálhatsz, amennyit csak akarsz!"
Emberünk dilemmába került. Rettenetesen szomjas volt, de tudta, hogy ennyi vízzel legfeljebb 1-2 nappal élhet tovább, és nem biztos, hogy a következő oázisig el fog érni, ráadásul azt sem tudta, merre induljon. Te mit tettél volna a helyében? El tudod képzelni, milyen lehet 40 fokban napok óta nem inni? Ha beletölti, és nem jön víz, az a biztos halál. Ha megissza, egy hajszálnyi esélye talán marad.
 Észvesztő dilemma! Mi lenne, ha a felét meginná, és a többit töltené bele? De az írás szerint az utolsó cseppig bele kell töltenie. Nos, a vándor vett egy mély lélegzetet, és beleöntötte az egészet a kútba. Majd elkezdte pumpálni. Először semmi. Érezte, hogy a forróság ellenére megfagy a vér az ereiben.
Majd halk szörcsögés hallatszott. Aztán néhány koszos, sáros vízcsepp megjelent. Reménykedni kezdett, és még nagyobb erővel pumpálta… Elkezdett folydogálni, és egyre inkább tisztult. Eszeveszett pumpálásba kezdett. Néhány perc múlva bőven folyt a kristálytiszta, hűs víz. Az egész kád megtelt a kút alatt, az utazó nyakig merült a friss, selymes vízbe, és csak ivott és ivott…
Amikor aztán annyi edényt megtöltött, amennyit csak elbírt, egy feliratot vett észre kifelé az ajtó felett, melyet eddig nem látott:
 „Vándor! Ne felejtsd el újra megtölteni a kulacsot, hogy aki utánad jön, szintén ihasson a kútból!"
Emberünk ekkor elővett egy írószerszámot és odaírta: „Kipróbáltam, működik!"
Testvér! Próbáld ki, hogy bízhatsz-e Istenben! De vigyázz, ne azt várd, amit te gondolsz, hogy adni fog, azt várd, amit ígér. Azt mindig megadja és az általában sokkal több, mint amire számítunk. S ha megtapasztaltad, hogy bízhatsz az Úrban, akkor mondd el másoknak is. Vállald fel bátran, hogy kipróbáltad és működik! Mondd el, hogy valójában csak ez működik, semmi más!

A nap gondolata:

Isten soha nincs szolgálaton kívül. Isten arra hív bennünket, hogy a szeretetet és a könyörületet mindig és mindenhol osszuk meg.