2014. november 20., csütörtök

2014-11-20

Egészen így cselekedtek tehát Izráel fiai. Mindent úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek. (4Móz 1:54)
Íme, két mondat arról, hogy milyen az, amikor Isten népe engedelmeskedik. Hallják, megértik és megvalósítják az Úr szavát. Isten népének mindenkor, ma is ez a feladata: Istenre figyelni, szavát meghallani, megérteni és megcselekedni. Ez az egyes hívő emberre éppen úgy vonatkozik, mint egy-egy gyülekezeti közösségre. Ezért nélkülözhetetlen életünkben Isten Igéje. Olvasni, hallgatni kell azt, hogy megértsük mi a szándéka velünk az Úrnak. S ha megértettük, ne álljunk meg, hanem jussunk el a megvalósításig is.
Nagyon hangsúlyos Igénkben egyetlen mozzanat, ami mindkét mondatban szerepel: „Egészen így cselekedtek." „Mindent úgy cselekedtek." Mindenben és egészen sikerült engedelmeskedni. Vajon megvan bennünk erre a szándék? Téged melyik Ige érintett meg legutóbb és mennyire tudtál és akartál engedelmeskedni az Úr szavának? Ahhoz, hogy mindenben és egészen engedelmeskedjünk, teljes odaszánásra van szükség. Megvan ez bennünk vagy csak fél szívvel, ímmel-ámmal hajlunk az Úr akaratának megvalósítására?   

A nap gondolata:

A szövetség engedelmesség nélkül hatástalan és használhatatlan.

2014. november 19., szerda

2014-11-19

URam, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal. Jusson hozzád imádságom, figyelj esedezésemre! (Zsoltárok 88:2-3)
Nagy nyomorúságot hordozó ember szavai ezek. Ezt onnan tudjuk, hogy éjjel-nappal kiált az Úrhoz. A nyomorúság általában közelebb visz Istenhez. Legyen szó személyes életünk testi-lelki fájdalmáról, vagy hozzánk igazán közel álló ember szenvedéséről, a legjobb, legbölcsebb, amit tehetünk az az imádság.
A zsoltáros önmagáért könyörög. Istentől vár szabadítást. Ki mástól is várna – kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy olykor bizony még a nyomorúságainkban sem az Úr az első, akit felkeresünk. Pedig a hívő ember életének alapja, segítségének forrása, nyomorúságaiban menedéke az Úr. Igaz, az Úr nem mindig válaszol azonnal. Alapigénk 2. mondata arra utal, hogy mennyire türelmetlen tud lenni az ember, ha nem akkor jön Isten segítsége, amikor mi szeretnénk.
Nyomorúságban vagy? Imádkozz! Akár éjjel-nappal. Azt érzed, hogy nem válaszol az Úr? Hidd el, nem hagyja könyörgéseidet válasz nélkül, csak légy türelmes, ő nem feledkezik meg rólad. 

A nap gondolata:

A szenvedések lehántanak az emberről minden kölcsönvett hitet, és arra kényszerítenek bennünket, hogy mindenki a saját maga forrásából merítsen. A bajok közepette minden mesterséges támasz kidől, és az ember nem támaszkodhatik több hitre, mint amennyi saját magának van. (Fosdick)

2014. november 18., kedd

2014-11-18

Mert ha megvan a készség, az aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs. (2Kor 8:12)
Mai Igénk abból a szakaszból való, melynek az a címe az újfordítású Bibliában, hogy Krisztus példája legyen a gyülekezeti adakozás mértéke. A keresztyén ember számára Krisztus a példa mindenben – ez a gondolat rendben is van, de a folytatás is? Hogy mire gondolok? Arra, hogy a manapság önmagát Krisztus tanítványának tartó emberek gyülekezetbe járnak és adakoznak is? Természetesen igen, mondhatjuk nagyon sokan, és az a jó, ha mindez természetes a hívő életünkben. Ám egyre többeknek nem az. Vajon ők hogyan gondolják az Isten népéhez való tartozást és az adakozásban való részvételt?
Én most azokhoz szeretnék szólni, akik tagjai egy gyülekezetnek, akik láthatóan is odatartoznak Isten népéhez, mert közösséget vállalnak más, hozzájuk hasonló, bűnös, de kegyelmet nyert emberrel. Hogyan adakozunk? Mi a mértéke adományainknak? Az Ige azt mondja: amink van, abból adjunk. Ez olyan egyértelműnek tűnik, de nem így szoktunk cselekedni? Időnként nem. „Adnék én, ha több lenne." „Ha megnyerném a lottó ötöst, sokat adnék." Ebben a témakörben ez két jellemző gondolat. Két jellemzően téves gondolat és van még jó néhány ilyen. Ugyanis amink nincs, abból nem adhatunk. Amink van – legyen az emberileg sok vagy kevés – abból adjunk jó szívvel, Isten iránt hálás lélekkel. Ilyen a gyülekezeti adakozásunk? Ne másokhoz mérd adományaidat, hanem ahhoz, amit nálad helyezett el az Úr…

A nap gondolata:

Aki a mennyben aratni akar, annak a földön vetni kell.

2014. november 17., hétfő

2014-11-17

 Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt… (Fil 2:5)
Vannak indulatos emberek. Ők könnyen kijönnek béketűrésükből és hamar felcsattannak, valamint előfordul, hogy nem igen válogatják meg szavaikat bizonyos esetekben. Á, én nem ilyen vagyok – mondhatod magadban megnyugodva, amikor olvasod ezeket a sorokat. Ez örvendetes, ha így van. De szokott-e elragadni a hév időnként, kiborít-e a házastársad, a gyermeked, a munkatársad, a szomszédod, vagy bárki, hogy indulatba jöjj és felemeld a hangodat? Ugye ez már veled is megesett néhányszor? Ha igen, akkor ne bagatellizáld el. Van, aki megteszi. Ó, én is ember vagyok, ez bárkivel előfordulhat. Egy kis indulat, ajtócsapkodás, ez belefér. Tényleg? Aztán csodálkozol, hogy szétesik a házasságod, elidegenedik tőled a gyermeked, nem bízik meg benned a munkatársad? Ne csodálkozz, inkább kezeltesd magad: engedd, hogy az Áldott Orvos, az Úr Jézus kezelésbe vegyen! Tanulj Jézustól, aki alázatos és engedelmes volt Atyja iránt. Ő nem önmagát állította a középpontba, hanem az Atya vele való akaratát, ezért tudott még a kereszten is imádkozni azokért, akik odajuttatták. Nekem van mit tanulnom Jézustól az indulataimmal kapcsolatban is. Te hogy látod saját helyzetedet?  

A nap gondolata:

Aki megtalálja Jézust, drága kincset, sőt mindenekfelett való kincset talál. És aki elveszti Jézust, nagyon sokat, sőt többet veszít az egész világnál. (Kempis Tamás)

2014. november 16., vasárnap

2014-11-16

Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. (Máté 25:35-40)
Íme, egy történet, mely közelebb visz bennünket az Ige gyakorlati megéléséhez:

Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték, koldusok csatlakoztak hozzá, de ő annyira elmerült áhítatosságában, hogy még csak észre sem vette őket.
Egyik nap hasonlóképp haladt az utcán, és éppen az istentisztelet idejében ért a templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét és erősebben nyomta, de az ajtó be volt zárva. Elkeseredve a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az istentiszteletet, és nem tudván, hogy mit csináljon, felnézett. És akkor ott, pontosan az orra előtt, megpillantott egy kis cédulát az ajtóra szegezve. 
Ez állt rajta: - Itt vagyok kint.

Fontos az istentisztelet. Ne mulaszd el, ha csak teheted, jelenj meg rajta. De vedd észre az Urat a templom falain kívül is. Nem ritkán embertársaid szeméből néz vissza rád…

A nap gondolata:

 Minden reménytelen lenne, ha olyan Istenünk lenne, aki nem törődik sorsunkkal. Ha a mi bizalmunkon múlna a vezetés, akkor tengernyi bizonytalanságban lennénk örökre kiszolgáltatva. Ő egyfolytában munkálkodik: szelíden áthatol védőbástyáinkon, és megszabadít rejtett kívánságaink rabszolgaságából. A vezetés problémája akkor oldódik meg, ha együttműködünk Vezetőnkkel és Szabadítónkkal. (John White)

2014. november 15., szombat

2014-11-15

Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. (1Kor 15:10)

A hívő ember énképe egészen más, mint az Urat nem ismerőké. Utóbbiak könnyen mondják ki: Magamnak köszönhetem sikereimet. Megdolgoztam érte, büszke vagyok arra, amit elértem saját erőből. Ilyen és ehhez hasonló véleményeket elég gyakran hallhatunk, vagy olvashatunk. Isten gyermekei azonban másképpen látják saját magukat, elért eredményeiket. Pál apostol mai Igénkben hangot ad annak, hogy ő Isten kegyelméből az, aki. Nem fényezi magát, hanem az Úrra tekintve látja meg saját értékét. A közelmúltban egy református presbiter pedig ezt mondta: „Egy ecset ne legyen rá büszke, hogy milyen képet festett, mert az csak egy eszköz. Én is az vagyok: eszköz Isten kezében." Mészáros János Elek szavai ezek. Igen, a Csillag születik korábbi győztese nyilatkozott ilyen szerényen. Az a kérdés felénk, hogy elfogadjuk-e az eszköz szerepét életünkben? Eszközök lehetünk Isten kezében, ha az Úrra hangolva éljük életünket és tesszük azt, amit Ő bíz ránk…

A nap gondolata:

 ...a lelki gyümölcstermés csak egyetlen módon lehetséges, ha Krisztusban maradunk. Azt talán még meg tudjuk tenni, hogy a Lélek ajándékait akkor is használjuk, ha a Krisztussal való közösségünk csorbát szenved. De sohasem vagyunk képesek a Lélek gyümölcsét felmutatni, ha a Krisztussal való kapcsolatunk a bűn miatt megszakadt... döntő jelentőségű az, hogy Lélekkel teltek legyünk, ami csak akkor lehetséges, ha Krisztusban, a szőlőtőben maradunk. A maradás titka: az engedelmesség. (Billy Graham)

2014. november 14., péntek

2014-11-14

Bizony, javamra vált a nagy keserűség. (Ézs 38:17)

Sokszor gondolkozunk azon: „Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat?" vagy „Miért engedi meg Isten ezt a dolgot az életemben?" Ha benned is felmerülnek ezek a kérdések, itt van egy rövid, kis történet:
Egy lány, amikor hazament édesanyjához elkezdett panaszkodni: „Anya, meg fogok bukni algebrából, a barátom szakított velem és a legjobb barátnőm elköltözik. Miért kell, hogy ilyen sok rossz dolog történjen velem?"
Mialatt a lány elmesélte bánatát, az édesanyja éppen egy süteményt sütött. Megkérdezte a lányát, hogy kér-e enni valamit.
Erre a lány egyből így felelt:
- „Persze anya, te mindig valami nagyon finomat csinálsz."
- „Megkínálhatlak egy kis olajjal?"
- „Fúúúúj, anya ettől lenne aztán szörnyűbb a napom."
- „Akkor adhatok néhány nyers tojást előételnek?"
- „Jaj, anya, az is undorító."
- „Talán lisztet vagy egy kis szódabikarbónát?"
- „Anya!!!!!!! Valami normális dolgot szeretnék enni!!!"
- Erre az édesanyja így felelt: „Drága kicsim! Sokszor a dolgok, egymagukban rossznak tűnnek. De ha megfelelően összerakod őket, akkor a végeredmény egy nagyon finom és csodálatos sütemény lesz, amit szeretni fogsz! És drága lányom ez nem csak a sütésre igaz..."

A nap gondolata:

 Az élet tengere keserű ugyan, de gyöngyöt terem.