2017. február 20., hétfő

2017-02-20

„Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." (2Krónikák 14:1)
Ászá egy ország első embere volt, igazán kiélvezhette volna a hatalom adta előnyöket. Törődhetett volna önmagával és az őt körülvevők előnyös helyzetbe juttatásával, komoly anyagi gyarapodása lehetett volna egészen hamar, de ő nem így tett. Mert nem így gondolkodott. Mert nem önmagára nézett. Hanem Valaki nagyobbra, a földi királyságtól is nagyobbra: az élő Istenre.
Nagyszerű példa áll előttünk Ászá személyében, aki „azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." Vajon, ha a munkánkat nézi Isten, igaz ez ránk is? Jól, Ő általa helyesnek tartott módon dolgozunk bármi is a foglalkozásunk, bármivel keressük a kenyerünket? Milyennek látnak a munkatársaink? Látják-e bennünk az Úr gyermekét? Abban, ahogyan dolgozunk észrevehető-e az Istenhez tartozásunk?
A családi életünk tetszik-e az Úrnak? Ahogyan a házastársunkhoz viszonyulunk, ahogyan a gyermekeinket neveljük, ahogyan a szüleinkhez, vagy az anyósunkhoz viszonyulunk, az tetszik az Úrnak? Pár napja azt mondta valaki, hogy nem kedveli különösebben az anyósát, de minden gyarlóságát megbocsátja neki azon egyetlen tényre figyelve, hogy szeretett házastársát mégis csak ő hozta a világra. Ez jó kiindulópont egy anyós-meny, vagy egy anyós-vő kapcsolatban…

A nap gondolata:

A világnak szüksége van világosságra, amit mi Istentől nyertünk, a szeretetünkre, amely a Szentlélek által kitöltetett szívünkbe, önzetlen odaszentelésünkre, mely Isten Bárányával való közösségünkből fakad. Szüksége van a hit és a lélek gyümölcseire, mert azok neki meggyőzésére és gyógyítására szolgálnak. (Kroeker)

2017. február 19., vasárnap

2017-02-19

 „Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." (2Krónikák 14:1)
Igénk egyetlen mondat csupán, mégis több dolgot üzen nekünk. Először is azt, hogy Ászá királyként sem önmegvalósításba kezdett. Manapság különösen elterjedt és kedvelt gondolat, hogy valósítsd meg önmagad. Figyelj magadra minden helyzetben, legyenek terveid és jottányit se engedj belőlük, valósítsd meg, amit akarsz! Mit gondoljon erről az, aki Isten gyermekének vallja magát? Hogy álljunk ehhez mi, akik hívő emberek vagyunk, akik keresztyénnek, Krisztus követőinek tartjuk magunkat? Egy újabb kérdést teszek fel, melyben benne van a válasz is az előbbiekre: önmagunk, mások, vagy az Úr tetszését keressük-e? Ez a nagy kérdés, de ha igazán az Úr gyermekei vagyunk, akkor ez nem is kérdés. Pál apostol ezt a problémát nemes egyszerűséggel így fogalmazta meg egyik levelében: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája." (Galata 1:10)
Nos, az Igében szereplő Ászá király nem ismerte Krisztust, mert jócskán Krisztus születése előtt élt, de ismerte az élő Istent és az Ő tetszését keresve élt és igyekezett uralkodni. Isten embere tehát soha nem önmegvalósít, hanem mindig azon munkálkodik, hogy élete Istenre hangolt, az Úr akaratát kereső és azt megvalósító, Neki tetsző lehessen. Ilyen-e az életünk? Elmondhatjuk-e, hogy ha Ászá nevét kicseréljük a sajátunkkal, akkor is igaz ez a mondat: „Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." Isten áldott embere az, aki bárhol és bármiben él, törekvése az Úr tetszésének keresése.

A nap gondolata:

Különbség van abban, hogy az Úr kezéből csak felüdülést fogadunk el, vagy pedig békét találunk Nála.

2017. február 18., szombat

2017-02-18

„Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahová elsőként bement értünk Jézus…" (Zsid 6,19-20)
Reménység – csak akkor tud megtartani, irányban tartani, ha pontosan meg tudjuk fogalmazni, miben is reménykedünk, mit is remélünk. Gondolj csak bele, ha valaki melletted mantraként elkezdené hajtogatni, hogy remélem, remélem, remélem… S ha visszakérdeznél: mit remél, nem tudná megmondani. Az effajta üres reménynek vajmi kevés ereje van.
Nem minden reménységre igaz, hogy nem szégyenít meg, s nem minden reménység lesz lelkednek biztos és erős horgonya.
Ha azt reméled, hogy az elkövetkező időkben, hited okán Isten minden terhet levesz a válladról, akkor ez a reménységed meg fog szégyeníteni. Ha az a reménységed, hogy minden vitás helyzetedben neked lesz igazság szolgáltatva – reménységed meg fog szégyeníteni. Ha az a reménységed, hogy őszinte szívű, tömeges megtérők töltik meg gyülekezeted templomát néhány héten belül, anélkül, hogy neked személy szerint bármilyen áldozatot és szolgálatot is kellene vállalnod – reménységet meg fog szégyeníteni.
DE ha azt reméled, hogy az Úr szava minden élethelyzetben meg fog találni; hogy a legnagyobb mélységben sem hagy magadra; hogy a próbák idején is zsinórmérték lesz igéje lábaid előtt; hogy Szentlelkének ereje láthatatlanul munkálkodik majd a körülötted élők lelkében – használva a te szolgálatodat és imádságodat is –, akkor reménységed erős horgonykényt fog közelíteni az előtted álló ismeretlenben is az öröklét hajléka és dicsősége felé. /Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

A hitet több tőrdöfés éri az ingatok, mint a hitetlenek részéről. (Spurgeon)

2017. február 17., péntek

2017-02-17

„Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahová elsőként bement értünk Jézus…" (Zsid 6,19-20)
Sokféle kutatás történik abban a témában világszerte, hogy emberek miért próbálnak meg öngyilkosságot elkövetni, önként eldobva az életet; fiatalok miért lesznek kábítószerfüggőkké, miért használ egyre több ember pszichiátriai gyógyszert mentális problémákra, miért nyúlnak továbbra is egyre növekvő számban emberek az alkoholos üvegekhez. És ezen kutatások eredményei egyetlen pontban, egyetlen fogalomban találkoznak. Ez pedig nem más, mint a reménytelenség. A legtöbb ember pszichés gondjait, lelki zavarait, kétségbeesett lépéseit ez az érzés motiválja: a reménytelenség. Magánéleti vagy anyagi okokból, hitelcsapda vagy munkanélküliség okán, vagy sorozatos kudarcok megtapasztalása miatt, de a reménytelenség érzete az, ami a leginkább a szakadék szélére képes sodorni, ahonnan küzdelmes a visszaút. Aki már nem is remél gyógyulást, megoldást, segítséget, az egyre mélyebbre és messzebbre sodródik.
Olyan szükségünk van a reménységre, mint hajónak tartozéka kell, hogy legyen a horgony. A remény hal meg utoljára – köznapi mondásunknak nagy igazságtartalma van. Valóban, míg a remény nem hagyja el az embert, addig küzd, addig lát a szeme előtt egy célt, amiért érdemes kitartani, tenni, akarni, szó szerint is küzdeni. Ha azonban ezt a célt szem elől veszíti, ha meghal bennünk a remény, akkor valóban jön az italos üveg, a gyógyszer vagy – ne adj Isten – a kötél. A közelmúltban, a környezetemben egy tizenhét éves, életerős fiatal vetett véget az életének, s hogy miért? Mert reménytelenül szerelmes volt. A remény hal meg utoljára – de ahol az meghal, ott nehéz a szakadék széléről a visszakapaszkodás.
Tegyünk azért különbséget. Szólásmondásunk csak általánosságban beszél reményről, és valóban sok mindenben lehet reménykedni, akár minden héten a lottó ötösben is. Léteznek hazug remények is, egyenesen a Sátán kezéből megtévesztő eszközként, hogy célt és irányt veszítve sodorjon el bennünket. Mennyi reménynek csúfolt hamis illúzióval, hangzatos ideával, politikai humbuggal van tele a lelkünk, melyek hazug módon csak lopják a hitünket, s végül megszégyenítenek?! Reménykedünk az örök erőben, az örök fiatalságban, az örök gyógyulásban, ahelyett, hogy hittel elfogadnánk a halál tényét és reménykednénk a feltámadásban és az örökéletben!
A biztos és erős horgonyként megtartó reménység Isten örök dicsőségéhez köt bennünket, ahová értünk elsőként ment be Jézus. Az ókori hajózásban fontos szerepe volt az előfutárnak, hiszen az éjszakai sötétben a kikötőt megközelíteni nem tudó hajóról ő volt az, aki egy csónakban kievezett a partra, odarögzítette a horgonyt, s reggel ennek segítségével csak be kellett húzni a hajó hatalmas testét a kikötőbe. Jézus előfutárként hasonlóképpen odarögzítette életünket a mennyei hajlékba, s napról napra egyre közelebb vezet, reménységük által mind közelebb „húz" bennünket.
Mai napodon legyen ez lelked erőt adó reménysége: változhatatlanul oda vagy kötve Isten örök dicsőségébe! /Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

Az őszinte kétség mindig Jézusnál keresi a megoldást. (Victor János)