2017-04-14

„Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr." (2Krón 20,17) Melyikünk ne szeretne így nekikezdeni ilyen-olyan küzdelmeknek. Csak a mindennapok példájában egy nézeteltérésben, ha nem nekünk kellene megharcolnunk a magunk igazságát, hanem valaki kívülről, egy jóakaró, nagyhatalmú közbenjáró magára venné küzdelmünket, s bennünket egyszerűen pihenésre intene: neked nem kell harcolnod, meg sem kell szólalnod, csak maradj veszteg, s meglátod, hogy ügyed sikerrel jár. De szívesen kihagynánk nehéz, szinte vesztesnek ígérkező harcokat, s örülnénk csak a győzelem örömének. Csakhogy az élet nem így működik, azt szoktuk mondani, hogy mindenért meg kell küzdeni, semmit nem adnak ingyen. Nemcsak olimpiai éremért kell véres verítékkel megküzdeni, de minden eredményre, élethelyzetre igaz ez. Ha valamit meg akarunk szerezni, ha bármilyen örömre vágyunk, azért tenni kell. Ritkán adódik, hogy valamit is ingyen megkapnánk, anélkül, hogy tennénk érte. A mindennapok küzdelmei közepette nem is fogunk felmentést kapni. De szeretném a tekintetet egy másik harctérre irányítani. Hiszen nem csak a földi élet színtere az egyetlen, ahol küzdünk a magunk hol több, hol kevesebb erejével, hanem ezzel párhuzamosan egy másik, mennyei színtéren is zajlik a küzdelem értünk, lelkünkért, sikereinkért. S mielőtt az elégedetlenkedés szikrája fellobbanna bárkinek a szívében, hogy Isten nekünk miért nem ajánl fel hasonlóan könnyen jött győzelmeket, mint látszólag Jósáfát királynak, jusson csak eszünkbe - mindent megalapozva - a golgotai kereszt valósága. Ott az emberlét legnagyobb küzdelmét harcolta meg helyettünk az Isten! Ha valamit biztosan szívesen kihagynánk, akkor az ez a küzdelem: az általunk elkövetett bűnök büntetetését megharcolni. Képzelj magad elé egy harcteret, aminek a közepén ott állsz egyedül, fegyvertelenül, s egyszerre csak elkezdenek záporozni feléd, egy-egy éles kardként mindazok a bűnök, melyeket valaha elkövettél. Minden szó, mellyel bánatot okoztál, minden mozdulat, amivel másokat megloptál, minden mondat, amiben hazugságot szóltál, minden elmulasztott szó és tett, melyekkel jót tehettél volna, melyekkel segíthettél volna, de nem tetted. Minden rágalmazásod, káromkodásod, rosszindulatú megnyilvánulásod; hűtlen és igaztalan pillanatod. Nagyon gyors kimenetelű harc lenne, rövid időn belül elbuknánk egy ilyen küzdelmet. Ha ezen múlna – márpedig ezen múlik az örök életünk, nem hogy az örök életben nem reménykedhetnénk, de egyetlen perc talpon maradás is kétséges lenne. No, ebben a küzdelemben teljes valójában odaállt az Isten Egyszülött Fia, felvállalta, hogy majd ő megküzdi helyettünk, mi csak álljunk veszteg, nincs más dolgunk, mint a partvonalról örülni a győzelemnek. Ő állja helyettünk a nyílként záporozó bűnök éles fájdalmát, mi pedig teljes nyugalommal nézhetünk a harctér felé: Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Szóval, mielőtt elégedetlenkedésünknek adnánk hangot, hogy bennünket miért nem kímél ki ennyire az Úr, gyorsan csendesítsük le háborgásainkat: a legnagyobb harcot nekünk is csak kívülről kell néznünk. /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Mindenkiben annyira él Jézus, amennyire testet ölt a mennyei élet, amennyi életet tékozolt el, amennyi áldozatot hozott, amennyi halált szenvedett Jézusért. (Ravasz László)