Akkor bement Dávid király az ÚR színe elé, leült és ezt mondta: Ki vagyok én, URam, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? (1Krón 17:16)
Dávid egy egyszerű pásztorfiú volt, aki apja juhait őrizte fiatalon, de Isten az Ő népének királyává tette. Ma azt mondanánk, hogy micsoda karriert futott be. Az ilyen emberek szoktak „elszállni" maguktól. Alázat híján gőgössé és nagyképűvé válnak. Lám, mit értem el?! Fantasztikus vagyok. Okos, ügyes, tehetséges. De Dávid nem így vélekedik. Ő nem felejti el, hogy honnan indult el az élete. Nem felejti el, hogy a mélyből Isten által jutott magasra. Nézz most magadba egy kicsit! Te honnan indultál? Hol tartasz most? Sikereidet kinek tulajdonítod? Észreveszed-e Isten jelenlétét kudarcaid és sikereid mögött egyaránt? Tudod-e Istent dicsőíteni és háládat kifejezni Neki azért, mert terve van veled, megáld és használ napról napra? Ha nehéz az élet terhe, Istent hívd segítségül! Ha magasra jutottál – önmagadhoz, indulásodhoz képest – Istenről akkor se feledkezz meg!
A nap gondolata:
Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet. (Blaise Pascal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése