Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. (Máté 5:5)
Mi, emberek átlátszó lények vagyunk. Nem is gondolnánk, mennyi minden árulkodik a belsőnkről. A legnagyobb önuralommal bíró embert is, egyszer csak cserben hagyja a szeme, az arca, vagy esetleg a keze. És ez nem jó, mert emberek közé megbonthatatlan határokat húz…
A szelíd ember tehát tényleg indulatmentes ember. Pál apostol még mélyebben árnyalja ezt, amikor így ír: A szeretet türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem viselkedik bántóan, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.
Az Isten ígéreteibe kapaszkodó ember itt ismeri fel azt, hogy ez nem egy lehetetlen küldetés, hogy neki nem az örökölt játékszabályok szerint kell élnie, hanem a felülről kínált és látott példát kell követnie. A legszelídebbet. Aki istállóban született, akinek később sem volt fejét hova lehajtania. Aki ezerszer megharagudhatott volna a tanítványaira. Akinek komoly oka lett volna a türelmetlenségre. Aki azt mondta magáról, hogy „én szelíd vagyok és alázatos szívű…”
Az Isten Fia éppen a szelídségével hódította meg a szíveket. És az egész földet. Így feszítette szét az embereket elválasztó határokat. Mert az Atya senkiről sem mondott le, sőt a földről sem. Ő teremtette, Fiát leküldte, a gyülekezetet a földön építette. A jeladás tehát megtörtént. És itt van a Golgota földje, ahol a legszelídebb meghalt és innen kiindulva nyer új értelmet a föld és a földi élet. (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
Azt mondd, amit mondanod kell, ne azt, amit mások szeretnének hallani! (Henry David Thoreau)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése