Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. (Máté 5:9)
Csak még azt tessék megmondani, hogy is kell azt a „békésdit" játszani?! – 27-i történetünk mintájára ezt kérhetjük ma, mi is Istentől. És a mi Urunk, sírás, vagy nevetés helyett tanít minket. Tanít arra, amit bizony nemcsak azok az egykori orosz gyerekek, de még a mai magyarok, a felnőttek sem tudnak. Tanít arra, amire szükségünk van; tanít arra, amire kimondottan vágyunk. Tanít arra, ami nélkül nem lehet élni. Ami a boldogság forrása lehet, a „békésdi"-re, vagy pontosabban a „békeszerzésre".
Meg kell értenünk, mégpedig egy életre, hogy „békésdit" csinálni, művelni, Isten nélkül nem lehet. Vannak az emlékezetünkben „békeszerződésnek" mondott dokumentumok, melyek mindenhez hasonlíthatóak, minden van bennük, csak éppen béke nincs. Vannak tudósítások „békefenntartókról", akik egy ország bizonyos területén a nyugalmat hivatottak biztosítani, csak az a bökkenő, hogy állig felfegyverzett katonák erődemonstrációjáról van szó. Vannak sajnos tapasztalataink a „békítő tárgyalásokról", ahol a bíró többször rákérdez a válókereset beadásának okaira; sok minden szokott történni egy ilyen tárgyaláson, de a békesség ritkán látott vendég ilyenkor… (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk. (Paulo Coelho)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése