Beteg voltam, és meglátogattatok… (Mt 25:36)
A múltkorában olvastam egy motorbalesetet szenvedett fiatalemberről, aki azt fogalmazta meg, hogy nem a testi szenvedés fájt neki igazán – bár az sem volt elhanyagolható – hanem az, hogy ritkán nyitották rá az ajtót a barátok, ismerősök! Évekkel ezelőtt fájdalmas mondatot hallottam egy édesanyától, aki azt mondta beteg fiával kapcsolatban, hogy azt látta: borbarát mindig volt, de bajbarát nemigen akadt! Amikor valaki bajban van, segítségre szorul, akkor valójában Krisztus néz ránk kérdően: akarsz segíteni, vagy elnézed a szükséget szenvedőt? A bajban látjuk meg, hogy kik is tartanak minket fontosnak, és kit tartunk fontosnak mi? Vajon hányan számíthatnak ránk, ha baj van, és mi hány emberre számíthatunk?
Azt mondja a Példabeszédek könyve, hogy Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Ez pedig nem kevesebbet jelent számunkra, minthogy meg kell lássuk a testvért egymásban! (Katona Béla)
A nap gondolata:
Ismerjük fel, hogy szavainknak, és tetteinknek messze ható befolyásai lehetnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése