Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. (Mt10:32-33)
Sokan nem is gondoljuk, hogy szavaink milyen árulkodóak. Rólunk, a hitünkről vallunk. A következő mondatok mindegyike egyfajta bizonyságtétel: Mekkora mázlim volt! Nagy szerencse ért! Hatalmas véletlen, ami velem történt! Mekkora mákom volt! Hálát adok a sorsnak! Nem is folytatom ezt a sort, de érdemes végig gondolni, hogy mi, hívő emberek is szoktunk ilyet mondani? Ne tegyük! Miért? Mert tudjuk, hogyha valami jó történik velünk az nem mázli, szerencse, mák, vagy véletlen következtében áll elő. Sőt még csak nem is a sors áll az események hátterében. El merjük mondani egy-egy élethelyzetben, hogy Isten segített, megáldott bennünket? El merjük ezt mondani akkor is, ha furcsán fognak ránk nézni, ha kinevetnek bennünket? Ne szégyelljük Jézus Krisztust, sem a hozzá való tartozásunkat! Éppen ellenkezőleg: merjünk bátran bizonyságot tenni róla! Biztosan lesz rá ma is lehetőséged, élj vele! (Katona Béla)
A nap gondolata:
Olyan a közösségben a csak magára gondoló ember, mint az emberi testben a rákdaganat: ahelyett hogy az egész test életét munkálná, elkezd önálló életet élni. (Sarkadi Nagy Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése