„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.
(Forrás: www.maiige.hu)
A nap gondolata:
Az őszintétlenség falat emel két ember között. Csak az igazság kalapácsa döntheti le ezt a falat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése