Neked teljesítik a fogadalmakat. (Zsoltárok 65:2)
Vannak fogadalmaink? Teljesítjük ezeket? Szorult helyzetben könnyen fogadkozik az ember, aztán, amikor Isten segítségével elmúlik a baj, elfelejtjük hamar, hogy mit fogadtunk. De egyéb esetekben sem biztos, hogy komolyan vesszük az Úr előtt megfogadott szavainkat. Például keresztelésnél: úgy nevelem és neveltetem…. Mire neveljük gyermekeinket? Beszélünk nekik Istenről, Jézus megváltásáról? Vagy nem nagyon, mert nekünk se sokat jelent? És konfirmálnak gyermekeink vagy nem gondoltuk komolyan a kereszteléskori fogadalmat? S ha konfirmálnak, vajon tényleg a gyülekezet aktív tagjai lesznek, akik rendszeresen úrvacsoráznak és részt vesznek egyházközségünk alkalmain? S az úrvacsorázó keresztyén (Te is közéjük tartozol?) komolyan veszi, hogy odaszánja életét az Isten ügyére? Vagy csak „fogyasztó” keresztyén marad, aki aktivitás helyett passzív tagja gyülekezetének? A házastársi fogadalom komolyságát és megtartását már nem is feszegetem… Tartsunk önvizsgálatot és tartozzunk azok közé, akikre érvényes ez az Ige, mert Istennek teljesítjük az előtte tett fogadalmainkat! (Katona Béla)
A nap gondolata:
A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése