Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út. (Péld 14:12.)
Egy áruházban igyekeztem hamar végezni a dolgommal a minap. Összesen két kis táskát vettem. Gondosan végigpásztáztam a pénztárnál álló sorokat, és beálltam abba, ahol az előttem levők kosarában nem volt sok holmi, és rövid is volt a sor. Csak arra nem lettem sajnos figyelmes, hogy egy szalmakalapos, kikent-kifent nő áll kettővel előttem, mert előre lehetett volna sejteni, hogy nem lesz gyors. Amikor már félórája tette fel a kérdéseket, már jött az egyik főnök, a másik is, kicsit ideges lettem. Néztem a hosszúnak vélt sorok gyors előrehaladását, de nem mertem átállni: talán most már csak végez a hölgy. A kegyelemdöfés az utolsó kérdés volt. Áfás számlát kér? Ekkor már biztosan tudtam, hogy legalább háromsoros, és csupa idegenszavakból álló cégnevet fog bediktálni. Ekkorra azonban már lenyugodtam. Amikor az ember átadja magát a szerencsétlen helyzetnek, voltaképpen megnyugodhat, ennek valamiért így kellett lennie.
Az ember sok mindent tanulhat ezekben a lehetetlen helyzetekben. A fenti ige jutott az eszembe. Sokszor választjuk ki rosszul a sorokat a különböző hivatalokban, boltokban, de talán az életben is. A látszólag egyszerű út, a látszólag könnyű megoldás a végére rossz lesz. Hányszor beleesem abba a hibába, hogy gyerekeim helyett megcsinálok dolgokat. Egyszerűbb most elpakolni helyettük, egyszerűbb a szájukba tömni a falatot, egyedül megsütni a süteményt, mint órákon át könyörögni, takarítani utánuk... (Fekete Ágnes)
A nap gondolata:
A csalódottság nem bűn, de Isten elé kell vinni terheinket, mert különben keserűség lesz belőle. A fel nem dolgozott igazságtalanság, ha nincs bennünk megbocsátás, keserűséggé válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése