Keresés ebben a blogban

2011. december 20., kedd

2011-12-20

Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…(ApCsel 2:42)

„… a Szentlélek iskolát nyitott aznap Jeruzsálemben, ahol a Jézustól rendelt apostolok tanítottak, a „padokban” pedig 3000 diák ült.” /John Stott/ Nemhogy érettségi, hanem minden fajta előképzettség nélküli emberek: olvasottság, tájékozottság és művelődés híján, de mint a szivacs, úgy szívták magukba a 12 apostolnak, akik szem- és fültanúi voltak az Úr Jézus életének – a tanításait.
Nincs kifogás, nincs nyafogás, nincs morgolódás, hogy „én ezt sem, meg ezt sem értem”. Kitartóan ott ültek a 12 lábánál és hallgatták annak csodálatos történetét, Akiről nem is oly régen tudták meg, hogy ők ölték meg. Péter mindenek legelején, még pünkösdi prédikációjában így szólt: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” /36/
Mert ebben az apostoli tanításban bizony az a legmegrázóbb, hogy igaz. Bár nem tudom, hogy ha a velünk való foglalkozások, bibliaórák, konfirmációs felkészítők kezdetén a lelkész, vagy a katechéta ezzel kezdené a tanítást, hogy „gyilkosok vagytok”, mit szólnánk hozzá, hiszen a mai ember még azt is nehezen fogadja el, ha kimondjuk, hogy bűnös az élete.
De ezek az első megtérők elfogadták. Miképpen a Szentlelket is. Nem gondolták, és nem mondták, hogy „Péter, köszönjük szépen a Lelket, nekünk már nincs szükségünk másra”. Hogy is mondhatták volna, mikor, bár a Szentlélek tüze lángba borította szívüket, de elméjük még kietlen és üres volt. Igazából még csak ezután fogják megtanulni és éppen az apostoloktól, amiről Jézus a búcsúbeszédében így tanított: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” /János 14,26/(Lovász Krisztián)

A nap gondolata:
Akkor áldásos a Biblia-olvasásunk, amikor az Ige beteljesedik rajtunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése