Ezek pedig kitartóan részt vettek a… közösségben…(ApCsel 2:42)
Közösség. Ez nem puszta együttlétet jelent, hanem szoros kapcsolatot, testvériséget. És tovább megyek. Ennek a szónak a számomra – és remélhetőleg mindannyiunk számára legmegragadóbb jelentése az, hogy „részvétel”. Azaz: én is benne vagyok, én is ott vagyok, én is részt veszek…; tehát nem bezártságban, hanem nyitottságban élek.
Miért mondom ezeket? Azért, mert sokszor mondják nekem is, hogy „Tiszteletes úr! A hit magánügy. Meg hát otthon is tudok én imádkozni, hisz tudja, a magam módján vallásos vagyok…” Micsoda szemérmesség és önérzetesség árad ebből a gondolatból? A félreértésről nem is beszélve. Egyrészt: az én lelki életem, a természetfelettivel való kapcsolatom senkire se tartozik. Másrészt: végképp senki se lássa meg a hibáimat, gyengeségeimet, bűneimet. Harmadrészt: a saját magam elképzelései szerint élve, bizonyos határokat betartva, a magam módján - imádkozok, hiszek, „bibliázok”…
Határokkal. És a „határ” én vagyok. Tehát mindezt addig, amíg én, magasságban és szélességben terjeszkedek. És megint bezárult a kör, hiszen ez a fajta „behatároltság” bezártsághoz vezet. Ebből nem lesz közösség, ebből nem lesz részvétel… (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
Ha a mellünkön egy kisablakot viselnénk úgy, hogy mindenki a szívünkbe láthatna, senki a kabátját ki nem gombolná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése