Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)
Imádságban voltak kitartóak ezek az apostolok és az ősgyülekezetnek az összes tagja. Nemcsak imádkozgattak, hanem imádkoztak. Kellett is ez a kitartás és alázatos részvétel a másik ember életében, hiszen sokan, sok helyről érkeztek. Talán más népből, kultúrából, talán más nyelvet beszélve – hiszen Pünkösdkor hatalmas néptömeg zarándokolt Jeruzsálembe, ki tudja, hogy hányan maradtak ott, a Szentlélek nyomására. De még ha egy népből, azaz a zsidó népből származtak is volna mindannyian, az emberi természet és viselkedési formák sokszínűsége bizony megkövetelte azt, hogy kitartóan, toleranciával és teljes elfogadással legyenek egymás irányába. Ebben a közösen elmondott, vagy közösségben elmondott imádságnak nagyon nagy volt a szerepe.
Mert az imádság alapvetően határátlépés. Alázatos szívvel belső csendben arra törekszem, hogy kapcsolatba kerüljek Istennel. Átlépem a magam határait, korlátait és a Szenttel való találkozásra koncentrálok. Ezáltal, a világból megpróbálok felemelkedni és Istenhez érkezni, hogy minél közelebb lehessek Őhozzá. Határátlépés ez a javából, hiszen túllátok magamon, túllátok a másikon és mozgásba lendülök Istenem felé. Az imádkozás tehát mozgásba lendít. Ez azért csodálatos, mert ez a függőleges elmozdulás, amit a legelején kapcsolatnak neveztem, segít abban is, hogy a szenvedésekből is, a próbatételekből is meg tudjak szabadulni. (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése