Keresés ebben a blogban

2012. március 12., hétfő

2012-03-12

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab 5:16)
Amikor imádkozunk, akkor a világmindenség legnagyobb hatalmát, az élő Istent hívjuk segítségül. De ennek nem mindig vagyunk tudatában. Az alábbi történet segítségünkre lehet:
Egy szombat reggel egy kisfiú a homokozójában játszott. Ott volt nála egy doboznyi autója és teherkocsija, a műanyagvedre és egy fényes, piros műanyag lapát. Ahogy utakat épített és alagutakat ásott a puha homokban, talált egy nagy követ a homokozó közepén. A fiúcska körülásta a követ, és így sikerült kiszabadítania a homokból. Nem csekély vesződséggel nyomta-taszigálta a követ a lábával. (A fiúcska nagyon kicsi volt, a kő meg nagyon nagy.)
Amikor a homokozóláda falához ért a kővel, azt látta, hogy nem tudja átgurítani rajta. A kisfiú csak tolta, nyomta, és a lapáttal feszítve emelte, de valahányszor azt gondolta, hogy előbbre jutott, a kő megbillent, és visszaesett a homokozóba. A kisfiú morgott, küszködött, taszította, lökte, de csak annyit ért el, hogy a kő visszagurult, és meghorzsolta pufók ujjait. Végül csalódottságában sírva fakadt.
Közben édesapja a nappali ablakából követte az események alakulását.
Ahogy eleredtek a könnyek, egy óriási árnyék vetődött a homokozóban a sírdogáló kisfiúra.
A fiúcska édesapja volt az. Szelíden, de határozottan kérdezte:
- Fiam, miért nem vetettél be minden rendelkezésedre álló erőt?
A kisfiú megsemmisülten zokogta:
- De hát azt csináltam, apa, hát azt csináltam! Minden erőmet beleadtam!
- Nem fiam - helyesbített az apa kedvesen. - Nem adtad bele minden erődet. Nem kértél meg engem!
Azzal az édesapa lehajolt, megragadta a követ, és kirakta a homokozóból.
Ugye nem kell külön megmagyarázni ezt a történetet?
A nap gondolata:
Isten közelében élni annyi, mint valóságnak venni az élő Isten létezését és bátran levonni ennek a következményeit. (Ravasz László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése