A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké. (5Mózes 29:28)
Ön daganatos beteg – mondja az orvos az eredményt váró páciensnek. Ma már nem titkolják el, hogy mekkora a baj. Elmondják, hadd tudjon róla ne csak a család egyik-másik tagja, hanem az érintett személy is. De hogy viszonyuljunk ahhoz, ha valaki – netán én magam – rákos daganatban szenved? Az alábbi sorok segíthetnek:
Azt mesélte nekem egy idős jezsuita: tudod, Feri, amikor megkaptam a diagnózist, hogy rákos vagyok, arra gondoltam, végül is 65 évet éltem, az nem is kevés, de ez a betegség mégis rettenetes probléma! Lázasan agyalt ezen a problémán, és egyre rosszabbul lett. Már bent feküdt a kórházban, amikor egyszer csak feleszmélt az ágyában, és az jutott eszébe: a rák nem probléma, hanem egy titok! Ha problémaként nézem, akkor megfeszítem az összes erőmet, és végül mégis veszítek. Akkor gyűlölöm és utálom ezt a daganatot - ide a sebészkést! Ez nyilvánvalóan zsákutca lesz. Én azonban úgy gondolom, hogy ez nem probléma - ez egy misztérium! Az életnek egy titka az én rákom. Ha pedig egy titokról van szó, akkor rá akarok csodálkozni - azért valami gyermeki maradt bennem még 65 évesen is! Bontsuk ki ezt a misztériumot! És azt mondtam: nahát, rák, ha jönni akarsz, akkor gyere! Tudom, hogy a mélyedben rátalálok valami kincsre, az életem titkára! Ahogy ez a szemléletváltás végbement benne, az orvosok legnagyobb csodálatára néhány hónapon belül teljesen meggyógyult. Azóta több mint húsz esztendő telt el - ma már nyolcvan év felett jár. (Pál Feri: Belső utakon) Én nem mondom – mint ahogyan az előbbi írás sem teszi –, hogy mindenki, aki így gondolkodik, az biztosan meggyógyul és kap még legalább 20 évet, de a megközelítés nagyon helyes. A rák titok. Keresnünk kell a benne rejlő, Isten által elrejtett kincset…
A nap gondolata:
Magamra hagyatva semmi sem vagyok, csak csupa gyarlóság, de mihelyt rám tekintesz, azonnal öröm száll belém. (Kempis Tamás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése