Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Péter és János nem külön-külön, hanem együtt megy a templomba imádkozni. Ketten mentek. Bizonyára megbeszélték, hogy hol találkoznak, ki vár meg kit, mikor indulnak. Ma is áldásos ez, ha emberek akarnak és tudnak összetartani, ily módon is egymásra figyelni. Megvárni a másikat, megbeszélni, hogy mikor találkozzunk, hogy menjünk együtt, vagy felvenni a másikat és egy kocsival jönni, ezek mind áldásként jelenhetnek meg emberek életében. Az összetartozás, a közösség, a fontosság érzetét kelthetik. Gyülekezetünkben örömmel látom a jó példákat, amikor emberek egyeztetnek egymással és vagy gyalog, vagy kocsival együtt jönnek. Vannak, akik elhozzák a távolabb lakókat, az idősebbeket…
Figyelnünk kell arra is, hogy vannak emberek, akik azért nem merik megtenni az első lépést a templom felé, mert egyedül nem mernek elindulni. Az ilyeneket különösen észre kellene venni, bátorítani, támogatni, mellé állni, elkísérni az Úr házába, hogy máskor is szívesen jöjjön, és közöttünk maradjon. Persze a gyülekezetben megtartani csak Isten tud mindenkit, akit nem Mennyei Atyánk von magához, az fellelkesülhet, néha eljöhet közénk, de túl gyakran nem fogjuk látni. Mégis eszközök lehetünk mi is abban, hogy valaki Istenhez találjon. Te kivel jársz templomba? Nincs valaki, akit bátoríthatnál, vagy éppen elkísérhetnél?
A nap gondolata:
A keresztyén ember a világ csodája, az Ördög ijedelme. A szíve tele örömmel, a szeme könnyel, a szája fohásszal, a keze jó cselekedettel. (Luther Márton)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése