2012-09-09

"Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. (ApCsel 3:6-8)

Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 14. részében van egy a mai Igénkhez hasonló történet. Pál és Barnabás Lisztrában járnak és az örömüzenet hirdetése közben Pál meggyógyít egy sántát. Erre az ott lakók istennek nézik őket és áldozatot akarnak bemutatni nekik. Pálék azonban megszaggatják ruháikat és így szólnak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. (ApCsel 14:15) Pál és Barnabás learathatta volna a babérokat, bezsebelhette volna a dicséretet, de nem tették. Ők Istenre mutattak. Helyén kezelték önmagukat és a dolgokat is. Hadd mondjak el egy másik példát is. A közelmúltban olvastam egy könyvet, melyben valaki meghallgatott imáinak hatására meggyógyult a daganatos betegségéből. Ő mondta orvosának miután megköszönte a kezelések és a műtétek során tapasztalt áldozatos munkáját, hogy és köszönöm az orvosi közreműködést, de elsősorban Istennek adok hálát, hogy megtette azt, ami emberileg lehetetlen volt. Magasztalás, dicsőítés Istennek és köszönet emberi eszközeinek. Ha nem ez a sorrend nálunk, akkor megrövidítjük Isten dicsőségét és a teremtményt kezdjük imádni a Teremtő helyett. Ne tegyük soha! Nem tette ezt a születése óta tartó sántaságból meggyógyuló férfi sem. Nem Pétert és Jánost kezdte el magasztalni, hanem az Urat, mert tudta, hogy gyógyulása Neki köszönhető... Te nem estél még ilyen bűnbe? Szabad ezt is észre venni és az Úr elé tárni!

A nap gondolata:

Az igazi hálaadás többet gondol az adományozóra, mint az adományra, és az adományozóért értékeli az ajándékot.