Keresés ebben a blogban

2012. december 8., szombat

2012-12-08

Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő
élt. (1Jn 2:6)

Jézus követése egy életforma. Nem utánzása annak, amit Jézus tett. Hiszen
nincsen erre nekünk elég kitartásunk, munkálnak bennünk hiábavalóságaink,
erőtlenek vagyunk megvalósítani önerőből a keresztyén életet. Az, hogy úgy
éljünk, ahogy Ő élt viszont követésére hív és arra, hogy vegyük komolyan a
Jézushoz való tartozást.

Miért kövesse a keresztyén ember Jézus Krisztust? Saját üdvösségéért: "Én
vagyok az út ..." - mondta Ő, és csak "Rajta" keresztül juthatunk el az
Atyához, és bocsáttatnak meg bűneink. Nem minden út visz a mennybe. Csak
egy. Ezt sokszor elfelejtik az emberek. Rengetegen élnek abban a tévhitben,
hogy végül is majd minden út a mennybe visz. S ezért az üdvösség felől is
tájékozatlanok. Sokan ezért nem akarják követni Jézust, mert számukra Jézus
is csak egy a sokféle út közül, egy alternatíva, semmi más. Távol áll
sokaktól ez a kizárólagos hit. Pedig Jézus nem azt mondta, hogy én is egy út
vagyok a sok közül, hanem azt, hogy Én vagyok az út! Az egyetlen. Nem azt
jelenti ez, hogy ne lennének hasznos dolgok más tanításokban. Még az is
előfordul. De egyet jegyezzünk meg: azok nem elegendőek a teljes
győzelemhez. Mi a teljesre törekedjünk. Végig megálld a nagy tusát....-
mondja az egyik ének. Az üdvösség szava az eredeti bibliai szövegekben a
teljes, végső győzelmet jelenti. Az Úr Jézust követni tehát: a halálba és az
örök életre való feltámadásba az újjászületés által. Az üdvösség nem más,
mint végig menni azon az úton, hogy meghaljon az óember, és feltámadjon az
újember. Isten Szentlelkének műve ez. Követni Jézust, hogy bizonyosak
legyünk a felől, hogy örök életünk és üdvösségünk van. Nem szűnünk meg a
halálban, hanem örökre megmaradunk, sőt uralkodunk Ővele. A saját
üdvösségünkért követni kell Őt. Tekintettel lenni arra, hogy ha mások
másként is gondolkodnak, mi végig akarunk menni az újjászületés ezen
lépcsőjén. Meghalni a bűnnek és feltámadni új életre Krisztussal. Egyszerűen
azért, mert Ő hív erre és az mindig kivételes pillanat. Megszólítottak
lehetünk, és munkálja bennünk Isten az akarást a döntésre, az Őt való
követésre, hogy úgy éljünk, ahogy Ő élt...(Berencsi Balázs)

A nap gondolata:

Krisztus nélkül élni a legboldogtalanabb állapot. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése