Keresés ebben a blogban

2012. december 13., csütörtök

2012-12-13

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha
szeretitek egymást. (János 13:35.)

A Biblia azt mondja, hogy egy keresztény gyülekezet nélkül olyan, mint egy
szerv test nélkül, mint egy bárány nyáj nélkül, vagy egy gyermek család
nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Az Efézus 2:19 mondja: Ezért tehát
nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és
háza népe Istennek.

A független egyéniség mai kultúrája rengeteg szellemi árvát hozott létre -
"nyuszi hívőket", akik ugrálnak egyik gyülekezetből a másikba
személyazonosság, felelősségre vonhatóság vagy elkötelezettség nélkül. Sokan
azt hiszik, hogy "jó keresztények" lehetnek anélkül, hogy csatlakoznának
(vagy akár eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, viszont ezzel Isten nem ért
egyet!

A gyülekezet annyira fontos, hogy Jézus meghalt érte a kereszten. Krisztus
is szerette az egyházat, és önmagát adta érte (Efézus 5:25/b.)

Néhány fontos kivételt leszámítva, a történelem során élő összes hívőre utal
és majdnem minden esetben a gyülekezet szót úgy használja a Biblia, mint egy
helyi, látható összegyülekezést. Az Újszövetség úgy foglalja össze, mint
tagság a helyi gyülekezetben.

A gyülekezeti család hiteles hívőként azonosít téged. Nem vallhatom, hogy
követem Krisztust, ha nem kötelezem el magam egy tanítványokból álló csoport
mellett. Jézus mondja: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (János 13:35.)

Amikor szeretetben összegyűlünk, mint egy gyülekezeti család, különböző
háttérből, fajból, társadalmi állapotból, az is bizonyságtétel a világnak.
(Galata 3:28.)

Mit mond el rólad a gyülekezeti tagságod?

Nem csak gyülekezeti tagként, hanem hívőként is azonosítod magad. Hogyan
szolgálod a gyülekezeti családod és a környezeted?

(Napi remény)

A nap gondolata:

Krisztus lelket átható erő. Aki azt mondja, hogy Őbenne marad - azon meg
kell látszania, hogy ezzel az erővel van összeköttetésben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése