Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a
kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. (Máté 18:3)
Tegnap azt mondtam, hogy a hatékony keresztyén élet fontos mozzanata Isten
felénk kinyújtott kezének megragadása. Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy
kisgyermek anyja kezét fogja bizonyos helyzetekben. De aztán amilyen
rohamosan nőnek a gyermekek, eljön a kamaszkor, és ott már nem szívesen
fogják meg a szülő kezét. Ott már különösen ciki, vagy égő a szülőnek a
kezét megfogni. Miért? Mert az a cél, hogy függetlenedjenek tőlünk a
gyermekeink. Úgy gondolkodnak, hogy mi már tudjuk a dolgokat, megvagyunk a
szülő nélkül is. Valaki azt mondta erre, hogy nincs ránk szükségük, csak a
pénzünkre, de arra mindig. Bizonyára a megtapasztalás mondatta ezt vele. Ez
a lelki tinédzser kor velünk is megtörténik. Amikor azt mondjuk, hogy Urunk,
szólunk mi, amikor szükségünk van Rád, megvagyunk nélküled, igen, tudjuk mi
már, hogy mi a dörgés és járjuk a saját utunkat. Ilyenkor vagyunk mi
olyanok, akik lelkileg megpróbálnak függetlenedni az Úristentől, mert olyan
érett hívő embernek tartjuk magunkat. De Istennek ez soha nem volt a
tervében. Istennek az volt a terve, hogy maradjunk meg a gyermeki hitben. Ő
azt akarja, hogy 100 százalékban tőle függjünk, akarjunk a tőle való
függésben élni. Azért mert Isten szuverén Úr, azaz mindenható és mindentudó,
olyan, aki jól ismer bennünket, olyan, akinek megvan a terve velünk és meg
is akarja valósítani velünk való tervét. De nem olyan könnyű ezt emberileg
elfogadni. Neked mennyire sikerül?
A nap gondolata:
Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a
hétköznapok során élni érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése