Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt… (Zsoltárok 118:24)
Van egy beépített veszély a célkitűzésekben. Micsoda? Az, hogy azt hisszük, csak akkor leszünk boldogok, ha elérjük azt a célt. Azt mondjuk magunknak: „Ha majd lediplomázom, ha megházasodom, ha gyermekeim lesznek, ha majd lesz saját otthonom” és így tovább, egyre csak halogatjuk életünket.
Egy egyetemi professzor elmondja, hogy meghívták, mondjon beszédet egy katonai bázison. A repülőtéren egy Ralph nevű katonával kellett találkoznia. Miután bemutatkoztak egymásnak, elindultak a csomagokért. Ahogy elhaladtak a várakozó emberek mellett, Ralph folyton eltünedezett, egyszer, hogy segítsen egy idősebb hölgynek, aki elejtette bőröndjét úgy, hogy az kinyílt; egyszer, hogy felemeljen két kisgyermeket, hogy azok láthassák a Télapót; aztán ismét, hogy útba igazítson valakit, aki eltévedt. Minden alkalommal széles mosollyal az arcán tért vissza. „Hol tanult meg így élni?” – kérdezte tőle a professzor. „Ó – mondta Ralph – a háborúban, azt hiszem.” Aztán elmondta a professzornak, hogy amikor utoljára bevetésen volt, az volt a feladata, hogy aknákat derítsen fel, és látta, ahogy a barátai felrobbannak, egyik a másik után. „Akkor tanultam meg két lépés között élni” – mondta. Sohasem tudhattam, hogy a következő lépésem nem az utolsó lesz-e, ezért megtanultam, hogy mindent, amit csak tudok, hozzak ki abból a pillanatból, amíg felemelem a lábam, majd újra leteszem. Minden lépés, amit megtettem, egy egész új világ volt, és azt hiszem, azóta mindig így élek.” Ralph-nak igaza volt! Ahhoz, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni az életből, úgy kell élnünk, ahogy a Szentírás mondja: „Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24)
Egy egyetemi professzor elmondja, hogy meghívták, mondjon beszédet egy katonai bázison. A repülőtéren egy Ralph nevű katonával kellett találkoznia. Miután bemutatkoztak egymásnak, elindultak a csomagokért. Ahogy elhaladtak a várakozó emberek mellett, Ralph folyton eltünedezett, egyszer, hogy segítsen egy idősebb hölgynek, aki elejtette bőröndjét úgy, hogy az kinyílt; egyszer, hogy felemeljen két kisgyermeket, hogy azok láthassák a Télapót; aztán ismét, hogy útba igazítson valakit, aki eltévedt. Minden alkalommal széles mosollyal az arcán tért vissza. „Hol tanult meg így élni?” – kérdezte tőle a professzor. „Ó – mondta Ralph – a háborúban, azt hiszem.” Aztán elmondta a professzornak, hogy amikor utoljára bevetésen volt, az volt a feladata, hogy aknákat derítsen fel, és látta, ahogy a barátai felrobbannak, egyik a másik után. „Akkor tanultam meg két lépés között élni” – mondta. Sohasem tudhattam, hogy a következő lépésem nem az utolsó lesz-e, ezért megtanultam, hogy mindent, amit csak tudok, hozzak ki abból a pillanatból, amíg felemelem a lábam, majd újra leteszem. Minden lépés, amit megtettem, egy egész új világ volt, és azt hiszem, azóta mindig így élek.” Ralph-nak igaza volt! Ahhoz, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni az életből, úgy kell élnünk, ahogy a Szentírás mondja: „Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24)
(Forrás: www.maiige.hu)
A nap gondolata:
Ha mindenki megfogadná, hogy csak akkor kér, amikor mindent megköszön: nem lenne elégedetlen zúgolódó ember. (Ravasz László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése