Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából. (2Királyok 5:2-3)
Vegyük komolyan: a bizonyságtételünk életet menthet, ne hallgassunk az Úrba vetett hitünkről. Időnként szétnézek a facebookon és elszörnyülködöm, hogy emberek miket ki nem tesznek, miket meg nem osztanak másokkal. De meg merjük-e osztani ismerősinkkel a bennünk élő hitet? Az Úrhoz való odatartozásunkat? Ez a kislány itt a történetben nem beszélt hosszan, nem eresztette bő lére mondandóját, de ami a szívén volt hitéből fakadóan, azt elmondta. Ennyit vár tőlünk is az Úr. Olykor előfordul, hogy nem merünk szólni, nem merjük megvallani a hitünket mások előtt. Ez nagyon emberi bennünk, de elmulasztunk segíteni a másiknak ilyenkor…
A nap gondolata:
Minden keresztyén annyira keresztyén, amennyire a Krisztus hasonmása. (Spurgeon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése