Keresés ebben a blogban

2013. június 5., szerda

2013-06-05

Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából... (Jn 11:1)

Lázár feltámasztásának történetéből megtanulhatunk bizonyos dolgokat. Az első lecke az ésszerűségről szól. Nem lehet mély hited, amíg ki nem merítettél minden ésszerű megoldást. Mária és Márta nem küldtek Jézusért, amíg meg nem tettek Lázárért mindent, amit maguk tudtak. Légy belátó, ha te magad is meg tudod tenni, Isten nem fogja megtenni helyetted. Például, ha nem vagy hajlandó változtatni az étrendeden, és nem kezdesz egészségesen táplálkozni, honnan veszed a bizalmat ahhoz, hogy Istentől gyógyulást kérj? Ha nem vagy hajlandó házastársad szükségeit a magadéi elé helyezni, miért imádkozol boldog házasságért? Jakab azt írja: Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet" (Jakab 2:18). A második lecke a kapcsolatról szól. Vannak, akik csak akkor fordulnak Istenhez, amikor bajban vannak. Az imádság teljesen idegen fogalom számukra, amíg nem szenvednek autóbalesetet, amíg a házasságuk tönkre nem megy, vagy amíg el nem vesztik az állásukat. Akkor hitetlenkedve ezt mondják: Isten, miért engedted, hogy ez történjen?" Nehéz segítséget kérni valakitől, amikor bajban vagy, ha azelőtt nem fordítottál időt arra, hogy kapcsolatot építs vele. Jézus gyakran időzött Mária és Márta otthonában, együtt étkezve velük. Ez a család adakozó volt, nem csupán kapni akaró. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg" (János 11:2). Ha ennyire szereted az Urat, hittel fordulhatsz hozzá, tudva, hogy szükségeidet be fogja tölteni. (www.maiige.hu)
A nap gondolata:
 Mit nekem a gyötrelem, ha végén győzelem válik belőle?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése