Keresés ebben a blogban

2013. június 12., szerda

2013-06-12

A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.  (1Mózes 2:24)
Alapigénk azt mondja: Elhagyja a férfi apját és anyját. Ebben egy nagyon fontos dolog van megfogalmazva. Az, hogy a boldog házassághoz elengedhetetlenül fontos a házasságot kötő férjnek a szüleiről való leválása, a lelki köldökzsinór elvágása. Persze a feleség esetében is fennáll ugyanez, mert ez rá is vonatkozik. Ez nem a szülőnek való teljes hátat fordítást jelenti, hanem azt, hogy szükséges a házasságra lépőknek átérezni az önállóságukból fakadó felelősséget. A szülőknek pedig meg kell érteni – és ez sem könnyű – hogy gyermekük felnőtt, és új szakaszba lép az élete, melyben nekik nem jut akkora szerep, mint korábban. Ez sok családban krízishelyzet. Jól kezelni akkor lehet igazán, ha készülnek rá: a szülők is, és a házasulandók is. Testvérem! Te szülőként vagy gyermekként megtapasztaltad már ezt?
A nap gondolata:
A keresztyén ne legyen falu a völgyben, hanem hegyen épített város. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése