Keresés ebben a blogban

2013. június 19., szerda

2013-06-19

A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.  (1Mózes 2:24)
A bizalom légköre kell jellemezze a házasságban élő emberek életét. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha két egymást szerető ember életében nincsenek titkok. Ha mindent meg tudnak osztani egymással. Ha egymás felé maximális nyitottságot mutatnak, és ezzel együtt bezárják az ajtókat mások előtt. Ezt úgy értem, hogy a hűség fogalmát komolyan veszik és megélni igyekeznek egymás felé. Azért fogalmaztam kissé óvatosan az előbb, vagyis azért mondtam, hogy igyekeznek megélni a hűséget, mert Jézus Krisztus egészen magas mércét állít a házasságban élők elé ezen a téren. Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj!  Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. (Máté 5:27-28) Ez a jézusi mérce. A Ne paráználkodj! parancsolata úgy értendő, hogy maradj hűséges ahhoz, akit Isten melléd rendeld… Hányan mondják: hűséget fogadtam, nem vakságot! Ez megtévesztő gondolat, hiszen meglátni valaki mást, aki szép és vonzó nem bűn, de a második pillantás már az. Amikor pedig gondolatban eljátszik valaki azzal, hogy milyen jó lenne a másikkal együtt lenni, akihez amúgy semmi közöm, ez már Jézus szerint bűn…
A nap gondolata:
Minél jobban nyomnak valakit a bűnök, annál nagyobb erővel menekül, jön Krisztushoz, bízva abban, hogy Ő azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. (Kálvin János)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése